Az első női jelölt a Darwin-díjra

Egy észak-karolinai nő érdemelte ki azt a nem túl megtisztelő címet, hogy jelölték az idióta halálért járó Darwin díjra.

Greensboro településen közel tíz centiméternyi eső esett két óra alatt és sok volt az elakadt autós az elöntött utakon. Az 50 éves T. Rosanne-t ez cseppet se izgatta, felült a robogójára és elment a közeli "Mini ABC-be" ahol valószínűleg sört is ivott. Az anyja állítása szerint felhívta őt a lánya és közölte vele, hogy "két gumikerék van a robogómon anya, nem lesz semmi baj!".

A rendőrség több utat is lezárt, amelyeket elöntött a víz, többek közt azt az utat is, ahol Rosanne is szeretett volna hazatérni. Ő azonban ezzel mit sem törődve áthajtott az útlezáráson a rendőrök mellett. Elvesztette az egyensúlyát és beborult a megáradt patakba a robogójával együtt. A rendőr egy kötél segítségével kihalászta a nőt a vízből.

Kikérdezte, hogy miért áthajtott egy rendőrségi kordonon az áradás idején. Aztán a kocsijához ment erősítést kérni, ám ez idő alatt Rosanne úgy próbált elmenekülni, hogy visszaugrott a patakba.
Ezúttal az rendőr már nem tudta kimenteni a nőt.

Az áldozat anyja úgy gondolja, hogy a lánya nem megszökni akart, hanem a robogóját akarta megmenteni. "Nagyon szerette azt a dolgot" - mondta az idős asszony. (A történet kiegészítését köszönjük Bertalan Imre olvasónknak!)

Ez a teljesítmény azonban végül nem volt elegendő az első helyhez, azt ugyanis két belga bankrabló érdemelte ki. A szerencsétlenek egy bankautomatát akartak feltörni némi dinamittal, de a rendesen elmérték a TNT mennyiségét, és mindketten belehaltak a "kirobbanó sikerbe". Helyszíni jelentések szerint az ATM egy, a rablók pedig több darabban végezték.

A Darwin díj egyébként egy poszthumusz adományozott kissé szarkasztikus elismerés, amelyet Charles Darwinról, az evolúciós elmélet megalkotójáról neveztek el. Azért pont róla, mert a díj megalkotói úgy gondolták, hogy elismerést érdemelnek azok az idióták, akik a természetes szelekció jegyében önként "kiszelektálják magukat" az emberiség génkészletéből.
hirdetés
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Melegfront

Maximum:
+2, +8 °C
Minimum:
-2, +3 °C

Hazánkban kedden délelőtt az ország nagy részén folytatódik a borult, csapadékos idő.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag