Az arcunkkal hallunk!

Az arcbőr és az arcizmok mozgásának nem csak a beszédhangok kialakításában van fontos szerepük, hanem abban is miként halljuk a beszédet - állítja egy tanulmány.

Az, hogy miképp mozog az arcunk, befolyásolja, miként "halljuk", amit hallunk - mondta a tanulmány szerzője Takayuki Ito.

Ito és kollégái egy robotizált szerkezet segítségével megnyújtották a "hallgató" arcbőrét, oly módon, mint amikor beszéd közben normálisan feszül az arcbőr, és azt találták, hogy az alanyok eltérő módon hallották a beszédhangokat.

Az alanyok egyesével hallgatták a "head" és "had" szavakat, ezeket egy számítógép véletlenszerű sorrendben generálta. Amikor a robot a hallgató arcbőrét felfelé húzta, a szavak inkább "head"-nek tűntek, míg lefelé húzás esetén inkább "had"-et hallottak az alanyok. A bőr hátrafelé való húzásának semmilyen érzékelhető hatása nem volt.

Továbbá a nyújtás időzítése kritikusnak bizonyult-érzékelhető változásokat akkor figyeltek meg, mikor a bőr feszülése hasonló volt a hangképzés során fellépőhöz.

Ezen hatások a szomatoszenzoros rendszer részvételére utalnak a hangok idegi feldolgozásában.

Ez a felfedezés segíthet fényt deríteni a beszéd létrehozása és érzékelése közti kapcsolatra. A tanulmány azt mutatja, hogy igen széles, nem hallási része is van az érzékelésnek, mely idegi kapcsolatban áll a beszéd képzés mechanizmusával.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra