Aki hall minket, mielőtt megszólalnánk

A Londoni Városi Egyetem kutatói dr. Elliot Freeman vezetésével elsőként dokumentáltak olyan esetet, amikor valaki hamarabb hallott másokat beszélni, mint hogy azok szája megmozdult volna - áll a New Scientist című szakfolyóirat hasábjain.

A kutatócsoport a P. H.-ként említett nyugdíjas pilótát tanulmányozta, aki először tévénézés közben tapasztalta a jelenséget. A férfi eleinte rossz szinkronra gyanakodott, de később ugyanez megismétlődött emberekkel való beszélgetés során. Egyszerűen hamarabb hallotta, mit mondanak, mielőtt kinyitották volna a szájukat.

Egyszerű számítógépes feladatok megerősítették a csaknem negyed másodperces vizuális késést. A kutatócsoport több "normális" résztvevőt is megvizsgált, és meglepetten tapasztalt hasonló, bár kevésbé hangsúlyos aszinkronitást a látás és a hallás között. Következtetésük szerint P. J. érzékelési aszinkronitása nem kivétel, hanem akár általános szabály is lehet.

A látás és a hallás összehangolása rengeteg összetett készség alapját képezi, például a szájról olvasásét vagy az új nyelvek elsajátításáét. Olykor az ember túlélése múlik rajta. Az előadóművészek, a sportolók , a pilóták és a sebészek csakis tökéletes koordinált érzékeléssel végezhetik a munkájukat.

Jelen kutatás új stratégiák és eszközök kifejlesztéséhez vezet az emberi érzékelés fejlesztésére. "Vizsgálatunk izgalmas következtetése, hogy a több érzékszervet érintő érzékelés nem éri el az optimális szintet némely egészséges egyén esetében, és elméletben javítható. Az egyik érzékszerv késleltetésével egyszerűen érhetünk el azonnali előnyöket, például elősegíthetjük a hallássérültek és a kezdő nyelvtanulók beszédértését" - nyilatkozta dr. Freeman.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra