Akár az okostelefon is kimutathatja a rákot az új módszerrel

Akár egy okostelefonhoz is csatlakoztatható chip a hagyományos patológiai vizsgálatoknál gyorsabban és pontosabban képes felismerni a daganat jelenlétét - olvasható a Science Translational Medicine című folyóiratban.

A mikroNMR-nek nevezett eszköz mágneses nanorészecskéket alkalmaz, mely fehérjék és más molekulák szintjét méri. A daganat diagnózisának felállításához csak egy apró, a gyanús elváltozásból származó szövetminta szükséges, melyet vékonytű aspirációnak nevezett technika segítségével nyernek. A chipet, mely akár egy okostelefonhoz is csatlakoztatható, Jered B. Haun és a Massachusetts-i Általános Kórház munkatársai 50 daganatgyanús betegen tesztelték.

Az eszköz 96 százalékos pontossággal, 44 betegben azonosított rosszindulatú daganatot, ehhez négyféle fehérje szintjét mérte a lehetséges kilencből. A technika további előnye, hogy 60 percen belül eredményre vezet, csökkentve a betegek bizonytalanságát. Ezzel szemben a hagyományos patológiai módszer körülbelül három nap, esetenként még hosszabb idő alatt vezet diagnózishoz, ennek pontossága a szerzők szerint 84 százalékos.

A 64 éves átlagéletkorral rendelkező résztvevőknél a legkülönbözőbb szervekből, tüdőből, vastagbélből, hasnyálmirigyből, májból és emlőből származó gyanús elváltozásokat teszteltek. A módszer megbízhatóságát a hagyományos szövettani eljárás segítségével tesztelték, melyhez újabb 20 beteget használtak. Ebben a csoportban a mikrochip pontossága 100 százalék volt. A technológia rutin diagnosztikában való alkalmazhatóságához azonban további vizsgálatok szükségesek. Haun reményei szerint a jövőben az eszközt akár vérminták elemzésében is be lehetne vetni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de hajnalban az északnyugati, északi részeken már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet. A csapadékzóna kelet, délkelet felé fokozatosan elhagyja az országot. Az északi szélvédett völgyekben párássá válhat a levegő. A délkeleti tájakon mérséklődik a légmozgás, majd hajnalban az Észak-Dunántúlon elkezd megélénkülni az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között alakul, de a szélárnyékos, kevésbé felhős északi völgyekben 0 fok körüli értéket is mérhetünk. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra