Agyunkban lévő ráccsal tájékozódunk

Az emberi agyban a rácssejtek aktivitása összefügg a környezet méretével - állapította meg kutatók nemzetközi csoportja az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának (ELTE PPK) szakembereivel közösen.

A rácssejteket korábban Edvard és May-Britt Moser írta le rágcsálókban, a norvég tudósok 2014-ben Nobel-díjat kaptak eredményeikért. "A rácssejtek működése mentális térképünk alapja, mert hozzájárul egy olyan, agyunkban élő virtuális koordinátarendszer kialakulásához, amelyben elmozdulásunk pontosan leképeződik" - olvasható a közleményben. A Moser házaspár kutatásának egyik legfontosabb eredménye volt, hogy kimutatták, e koordinátarendszer léptéke független attól, hogy mekkora a környezet, amelyben az állat van.

tájékozódás rácssejtek
A környezet mérete befolyásolja a rácssejtek aktivitását, azaz a mentális térkép kialakítását

A kutatókat azonban sokáig izgatta, hogy vajon ennyire statikusan működnek-e a rácssejtek az emberben is. A mostani tanulmány során (amelynek ismertetése az amerikai tudományos akadémia lapja, a PNAS legfrissebb számában jelent meg) a kísérlet résztvevői tabletek segítségével különböző méretű virtuális környezetekben tájékozódtak, amelyek között volt kis hátsó udvar, de olyan nagy tér is, mint a Louvre egyik belső udvara. "Ehhez hasonló kísérletekben a rágcsálók rácssejtjei nem változtatják tüzelési mintázatukat, a mi kutatásunk azonban azt mutatta, hogy embereknél a rácssejtek aktivitása igenis összefügg a környezet méretével" - írták a kutatók, hozzátéve, hogy ez a fontos különbség az emberi kognitív rendszer sokkal komplexebb természetéből következik. Az emberi agy tehát a mentális térkép kialakításakor figyelembe veszi a környezet sajátosságait is.

"Vizsgálatunk rávilágít arra is, hogy bár a rágcsálókkal végzett kutatások fontosak az agykutatás szempontjából, ezeket az eredményeket nem mindig lehet egyszerűen kiterjeszteni és általánosítani az emberre" - szögezte le Nádasdy Zoltán, az ELTE PPK egyetemi docense, a Texasi Egyetem kutatója és Török Ágoston, az ELTE PPK oktatója.

Az egyik leggyakrabban hangsúlyozott (vélt vagy valós) különbség a férfiak és a nők között, hogy előbbiek jobban tájékozódnak, míg utóbbiak bárhol képesek eltévedni - talán nincs is olyan pár, akik között ez ne okozott volna egy-két feszült percet. Részletek!

A kutatók a jövőben a virtuális valóság alkalmazásával folytatják a kísérleteket. Ez lehetőséget teremt a környezet olyan fokú manipulációjára, amelyet valós viszonyok között nem lehetne megvalósítani. A szakemberek azt remélik, hogy az új technológia kombinációival végre bepillantást nyerhetnek az Alzheimer-kór korai felismerésében és kezelésében egyaránt kulcsszerepet játszó agyi terület működésébe.

Forrás: MTI, ELTE

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra