A zsigeri megérzés a jó erkölcs kulcsa?

Pszichológiai szakcikkekben a zsigeri megérzést, más nevén az intuíciót olyan képességként definiáljuk, amivel azonnal megértünk valamit, anélkül, hogy tudatos érvelésre lenne szükség. Most Sarah Ward, a University of Missouri egyik kutatója azt állítja: azok, akik hallgatnak megérzéseikre, sokkal kisebb eséllyel követnek el erkölcstelen dolgokat.

Ward két kísérlettel is igazolta hipotézisét. Először több mint 100 önkéntessel (háromnegyedük nő volt) töltetett ki kérdőíveket, amelyből kiderült, hogy mennyire intuitívek . Ezután megkérte az embereket: képzeljék el, hogy erkölcstelenül viselkednek a munkahelyükön: mindenkinek fel kellett olvasnia egy történetet arról, hogyan hibáztak a munkahelyükön és ezért hogyan hibáztatták egy ártatlan kollégájukat. Az intuitívaknak nem csak felolvasniuk, de elképzelniük is kellett ezt a történetet.

A kutató szerint annak hatására, hogy elképzelünk egy erkölcstelen cselekedetet , valamiféle erkölcsi válasz alakul ki bennünk, legyen az bűntudat vagy szégyen, emiatt szennyesebbnek, rosszabbnak érezzük magunkat. Ennek hatására azok, gondolta Ward, akik erkölcstelenül viselkedtek, sokkal többet lennének hajlandóak fizetni kéztisztító termékekért. Ezt a feltételezését a kísérlet megerősítette.

Az intuíció lehet a jó erkölcs kulcsa

Egy friss kutatásból az derült ki, hogy ha az embereket rákényszerítik, hogy csak az ösztöneik alapján válasszanak két lehetőség közül, az esetek 90 százalékában helyesen döntenek. Kattintson a részletekért! A második kísérlet során a résztvevőket arra kérték, hogy írjanak életük egy olyan időszakáról, amikor erkölcstelenül viselkedtek, majd arra kérték őket, hogy töltsenek ki egy IQ-tesztet . Ennek válaszait egy papírra felírva, írással lefelé meg is kapták – azzal a háttérinformációval együtt, hogy a legjobb eredményeket elérő tesztírók jutalmat kapnak. Az eredmények szerint a tesztírók 23 százaléka csalt és leste meg a “helyes” válaszokat.

Ward elmondása szerint az intuitívek kevésbé csalnak, amikor elgondolkodnak azon, hogy milyen volt korábban “rosszul” cselekedni – ez pedig azért van, mert az emberek megpróbálnak kompenzálni és jól viselkedni korábbi rossz magaviseletük miatt. Ennek a gyakorlatban is nagy haszna van, munkahelyi környezetben például hasznos lehet az emberek intuícióját beindítani, mielőtt erkölcsi alapon mérhető döntést hoznának. Ráadásul annak is sok értelme van, ha az emberek hallgatnak megérzéseikre erkölcsi döntésekben.

Forrás: Sciencedaily

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra