A tartós kapcsolatban élők kevésbé stresszesek

A házasságban vagy tartós párkapcsolatban élők szervezete kevesebb stresszhormont termel, ezért ezek az emberek nyugodtabbak és képesek jobban megbirkózni a mindennapi problémákkal - derítették ki amerikai kutatók.

"Az eredményeink azt mutatják, hogy az egyedülállók vagy akiknek nincs kiegyensúlyozott párkapcsolata, erőteljesebben reagálnak a stresszre, mint azok, akik elkötelezett párkapcsolatban vagy házasságban élnek" - írja Dario Maestripieri, a Chicagoi Egyetem fejlődéstani részlegének professzora a Stress című folyóiratban megjelent tanulmányban.

Maestripieri és csapata 500, átlagosan 27 éves egyetemistát vizsgált; az alanyok nagyjából fele (a férfiak 40, a nőknek pedig 53 százaléka) élt tartós kapcsolatban vagy házasságban.

A kísérletben részt vevőknek egy számítógépes, gazdasági szimulációs játékkal kellett játszaniuk, melyről azt mondták, hogy befolyásolhatja a későbbi karrierjüket - ezzel váltottak ki belőlük erősebb érzelmi reakciókat. Az alanyoktól a kísérlet elején és végén is nyálmintát vettek, hogy megmérjék a stresszhormonok szintjét a szervezetükben.

Bár a stresszhormonok szintje mindenkiben növekedett, a kutatók úgy találták, hogy az egyedülálló alanyoknál - férfiaknál és nőknél egyaránt - erőteljesebb volt a változás, mint azoknál, akik házasságban vagy tartós kapcsolatban éltek.

"A házasság természetesen sok feszültség forrása lehet, ám az is igaz, hogy segít megbirkózni egyéb, a külvilágból érkező stresszel" - tette hozzá Maestripieri.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra