A szeptemberi születésnap előnyei

Sokak számára a szeptember egyet jelent a nyár végével, az időjárás hűvösebbre fordulásával, illetve az iskolakezdéssel. Azok azonban, akik ebben a hónapban jöttek a világra, az élet több területén is előnyökre számíthatnak a tudományos kutatások alapján.

A gyermekáldás hónapja

A Reader's Digest cikke szerint a tíz leggyakrabban előforduló születésnap közül kilenc is szeptemberre esik az Egyesült Államok lakossága körében. Természetesen ez a periódus nemcsak a tengerentúlon, hanem Magyarországon is kiemelt időszaknak számít a születések szempontjából. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból kiderül ugyanis, hogy az ősz első heteiben jön világra a legtöbb gyermek itthon: a 2014-2018 közötti időszak átlaga alapján 22 százalékkal több mint februárban, az újszülöttekben legkevésbé gazdag hónapban. Mi több, e téren csupán a július képes érdemben felvenni a versenyt a szeptemberrel.

Iskolai sikerek

A szeptemberben születettek szignifikánsabb több korai mérföldkövet érnek el iskolai fejlődésük során, mint a korábbi hónapokban született társaik. Emellett egy 48 ezer résztvevővel lefolytatott brit kutatás szerint 20 százalékkal nagyobb az esélyük arra is, hogy a későbbiekben elit oktatási intézményekbe nyerjenek felvételt, mint az augusztusi diákoknak.

Egyes kutatások szerint kifejezetten előnyös a szeptemberi születés
Egyes kutatások szerint kifejezetten előnyös a szeptemberi születés

Fizikai adottságok

Megfigyelhető tendencia, hogy a szeptemberben született emberek valamelyest alacsonyabb testtömeggel rendelkeznek, habár a születéskori súlyuk nem feltétlenül kisebb az átlagnál. Eközben viszont egy 2009-es, hétezer gyermek és édesanya bevonásával készült brit kutatás szerint a télen vagy tavasszal világra jöttekhez képest 5 milliméterrel nagyobb az átlagmagasságuk, aminek hátterében talán az édesanyák szülés előtti magasabb D-vitamin-szintje áll, köszönhetően a nyári napsütésnek. A fizikai előnyök közé vastagabb csontok is tartoznak: egészen pontosan 12,75 négyzetcentiméter különbséget mértek az összfelületben.

Fiatalkori bűncselekmények

A Torontói Egyetem, a Floridai Egyetem és a Northwestern Egyetem 2017-ben publikált felmérése szerint a szeptemberben született fiatalok nem csupán nagyobb valószínűséggel lépnek be a felsőoktatásba, de emellett kisebb eséllyel kerülnek börtönbe fiatalkori bűnözés következtében.

Korábban születnek, tovább élnek

Mit mondanak a 100 év feletti kort megélő emberek, mi lehet a hosszú élet titka? Részletek itt.

Az Amerikai Tudományos Akadémia (NAS) kimutatása szerint ősszel és télen átlagban egy héttel rövidebb ideig maradnak édesanyjuk pocakjában a babák, mint a tavaszi vagy nyári születésű csecsemők. Ugyanakkor a Chicagói Egyetem két kutatója, Leonid Gavrilov és Natalia Gavrilova felfedezte, hogy akik a szeptember és november közötti időszakban jönnek világra, nagyobb eséllyel érik meg a 100 éves kort. Ennek egy lehetséges oka, hogy szervezetük korábban találkozik a szezonális fertőzésekkel, ami hozzájárulhat az immunrendszerük megerősödéséhez. Ugyancsak kutatási eredmények utalnak arra, hogy az őszi gyermekekre nézve 30-90 százalékkal magasabb a tej-, tojás- és mogyoróallergia kialakulásának kockázata, illetve körükben 30 százalékkal magasabb az asztma előfordulási aránya.

Forrás: goodhousekeeping.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra