A nős férfiak kedvesebbek

Az Archives of General Psychiatry című folyóiratban frissen megjelent tanulmány szerint, a nős férfiak rendesebbek, mint a nőtlenek, egyrészt, mert a házasság javít a viselkedésükön, másrészt a kedves férfiak eleve nagyobb valószínűséggel házasodnak meg.

A kutatók megfigyelték, hogy a kevesebb rossz tulajdonsággal bíró férfiak nagyobb valószínűséggel nősülnek meg, ugyanakkor azon férfiak közül, akik megházasodtak, sokan az esküvő után elhagyták korábbi rossz tulajdonságaikat. A kutatók között régóta vita tárgya, hogy vajon a nős férfiak azért kevésbé antiszociálisak, mert megjavítja őket a házasság, vagy éppen fordított a helyzet, azaz, akik agresszívak és hazudozók, kisebb valószínűséggel nősülnek meg.

A mostani tanulmány szerzője, Dr. S. Alexandra Burt, a Michigan State University munkatársa elmondta, hogy szerinte mindkét véleménynek van némi igazságtartalma: "A nős férfiak már házasságuk előtt sem voltak antiszociálisak, de utána még kevésbé lettek azok."

Burt és munkatársai 289 férfi ikerpárt figyeltek meg tizenkét éven át, 17 éves koruktól 29 éves korukig. Az ikrek több mint fele egypetéjű volt, azaz valamennyi génjük és a gyerekkori környezetük is azonos volt, mivel ugyanabban a családban nőttek fel. A szerzők azt tapasztalták, hogy azok a férfiak, akik a kutatás ideje alatt megnősültek, 17-20 évesen kevésbé voltak antiszociálisak, ugyanakkor az egypetéjű ikrek közül, ha az egyik megnősült, a másik nem, akkor előbbi kevésbé volt antiszociális a házasság után, mint az utóbbi.

"Nem teljesen világos, hogy a férfiak viselkedése miért javul meg a házasság után" - jegyezte meg a közlemény kapcsán Dr. Ryan King, az Albany Egyetem munkatársa. "Talán az lehet az oka, hogy a házas férfiak több időt töltenek párjukkal, mint barátaikkal, a bűnözés és a rendszeres ivászat viszont főleg társasági tevékenységek. A nős férfiaknak emellett több a vesztenivalójuk, és számukra a párjuk véleménye is fontos."

Arra pedig, hogy az eleve antiszociálisabb férfiak miért nősülnek meg ritkábban, talán az lehet a magyarázat, hogy a nők számára nem igazán vonzó perspektíva összekötni az életüket valakivel, aki agresszív, netán lop, vagy egyéb bűntényeket követ el.

Forrás: Medipress hírszolgálat

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra