A New York-i Orvosi Akadémia díját is megkapta Karikó

Kutatótársával, Drew Weissmannal együtt Karikó Katalin magyar biokémikus is megkapta a New York-i Orvosi Akadémia (New York Academy of Medicine - NYAM) díját.

Az Innovátorok az egészségügyben címet viselő virtuális rendezvényen Karikó Katalin mellett hét olyan kutató, egészségügyi szakember és szervezet kapta meg a NYAM idei elismerését, akik segítettek megérteni és kezelni a koronavírus-járvány pusztító hatásait, illetve akik olyan áttörést értek el vagy olyan innovációt hoztak, amely megváltoztatja az orvoslást és gyógyítást, új lehetőségeket nyitva egy egészségesebb világ építéséhez. A NYAM Karikó Katalint és Drew Weissmant a biogyógyászati tudományok terén végzett kiemelkedő munkásságáért tüntette ki. Az elismerést - magyar idő szerint - kedden késő este adták át egy virtuális eseményen.

Karikó Katalin, mRNS,
Karikó Katalin kutatói munkáját a New York-i Orvosi Akadémia díjával is elismerték.Fotó: MTI/Cseke Csilla

Ezzel érdemelte ki az újabb díjat

A méltatás szerint Karikó Katalin kutatásai négy évtizede az RNS által közvetített mechanizmusokra összpontosítottak, munkájának végső célja pedig egy embernél is alkalmazható transzkripciós mRNS kifejlesztése volt, amelyet fehérjeterápiához is használhatnának. A magyar kutató az RNS által közvetített immunaktivációt vizsgálta, és felfedezte, hogy a nukleozid módosítások elnyomják az RNS immunogenitását. Ez az úttörő munka megnyitotta a lehetőséget az mRNS terápiás felhasználására.

Öt kutatónőnek, köztük a COVID-19 elleni mRNS-alapú oltás kidolgozásában úttörő szerepet játszó Karikó Katalin biokémikusnak ítélték oda idén az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) és a L'Oréal nők számára létrehozott nemzetközi tudományos díját .

Karikó - munkatársaival együtt - az Egyesült Államokban tizenhárom, a nem immunogén RNS alkalmazására vonatkozó szabadalmat nyújtott be. Társalapítója és vezérigazgatója volt az RNARx-nek, egy olyan cégnek, amely nukleoziddal módosított mRNS-t fejleszt ki terápiás célokra.

Szabadalmaztatott eljárását - az mRNS-ben található nukleoziddal módosított uridinekről, amelyet Drew Weissmannal közösen alkotott - a BioNTech/Pfizer és a Moderna is használja mRNS-alapú koronavírus -oltóanyagának létrehozására.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra