A mellrák megelőzhető - a csontritkulással együtt

A csontritkulás megelőzésére és kezelésére szedett gyógyszerek az emlőrák kockázatát is csökkenthetik - derült ki egy, a British Journal of Cancer folyóiratban megjelent amerikai tanulmányból.

A Dr. Polly Newcomb, a Fred Hutchinson Rákkutató Központ Prevenciós Programjának vezetője által vezetett vizsgálat kimutatta, hogy a több, mint két éven át biszfoszfonátokat szedő nőknél 40 százalékkal csökkent az emlőrák kockázata a gyógyszert nem szedőkhöz képest.
A védő hatást azonban csak a normál súlyú nők esetében figyelték meg. "Az elhízott nőknél gyakran emelkedett az ösztrogén szintje, így a hormonok befolyásolják a biszfoszfonátok védő hatását" - magyarázta Newcomb.

A biszfoszfonátok védő hatásának mechanizmusa még nem teljesen ismert, a kutatók feltételezései szerint a sejtek működésének, növekedésének és halálának szabályozásával fejthetik ki hatásukat. Korábbi kutatásokból kiderült, hogy a biszfoszfonátok közvetlen úton a daganatok apoptózisát (programozott sejthalál) okozzák, gátolják az érképződést (ezzel a tumor növekedését), emellett megelőzik a daganatos sejtek egymáshoz történő kapcsolódását is.



A vizsgálatban közel 6 ezer, Wisconsin államban élő nő vett részt, életkoruk 20 és 69 év között mozgott. A résztvevők felénél állították fel az invazív emlőrák diagnózisát. A nőket kikérdezték korábbi csonttöréseikről, csontritkulásukról és biszfoszfonát-szedésükről. Az adatok elemzésénél figyelembe vették az emlőrák családi halmozódását, az első szülés időpontját, a változókor utáni hormonpótlást és a testtömegindexet is.

"Az egyéb fontos kockázati tényezőket is figyelembe véve kijelenthetjük, hogy a biszfoszfonátok daganatellenes hatásai valóban előnyt jelentenek" - írták a szerzők.

Forrás: Medipress hírszolgálat
Animáció: HáziPatika.com

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Bőrbetegségek, melyek viszketést okoznakBőrviszketés

Bőrbetegségek, melyek viszketést okoznakA viszketésnek nagyon sokféle oka lehet

Hogy gondozzuk fekvőbeteg családtagunkat?Betegápolás

Hogy gondozzuk fekvőbeteg családtagunkat?Mi segíthet ebben a nehéz időszakban?

Székrekedés tünetei és kezeléseSzékrekedés

Székrekedés tünetei és kezeléseMi okozza a bélmozgás lanyhulását?

A vénás keringés közelebbrőlKeringés

A vénás keringés közelebbrőlAz aranyeres panaszokat vénapangás okozza

Hogyan zajlik a prosztatavizsgálat?Prosztata

Hogyan zajlik a prosztatavizsgálat?Negyvenéves kor felett ajánlott évente szűrni

Olvassa el kapcsolódó cikkeinket

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+3, +8 °C
Minimum:
-6, -1 °C

Hazánkban hétfon délelőtt a napsütést csak kevés felhő zavarja, csapadék pedig sehol sem alakul ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag