A lép segíthet a szívnek a betegség leküzdésében

A lép, mint immunszerv közel sem annyira ismert, mint a féregnyúlvány (vakbél) és nagyon sokan remekül elélnek nélküle. Egy új kutatás szerint mégis fontosabb szerepet játszik az immunrendszer működésében, mint gondoltuk.

Egereken végzett kísérletekből kiderült, hogy a lép otthont ad azoknak a fehérvérsejteknek, amelyek eltakarítják az elhalt szöveteket és a gyógyulást elősegítő gyulladásos reakciót hoznak létre. Különösen a szívnek segít így a betegség leküzdésében. Bár a túléléshez nem feltétlenül szükséges, a lépnek fontos szerepe van, ha megbetegszünk.

Lépünk körülbelül akkora, mint egy nagy padlizsán és vese alakú. A tudósok előtt már ismert, hogy a lép bontja le a vörösvértesteket, kiszűri a baktériumokat és a vírusokat a vérből és elősegíti az immunválasz kialakulását. A gyulladás, például egy seb körüli pír azt jelzi, hogy az immunrendszer a szervezet védelmére siet. Sok ember azonban lép nélkül él, a lép eltávolításának leggyakoribb oka a közlekedési balesetben elszenvedett sérülés, emellett néhány más betegségben, így Non-Hodgkin limfómában is szükség lehet a szerv eltávolítására.

Filip K. Swirski, a Harvard Egyetem Orvosi Kar és a Massachusettsi Közkórház immunológus oktatója azt vizsgálta, segít-e a lép a szívbetegséggel történő megbirkózásban, mivel egy 1977-es kutatás szerint a lépeltávolításon átesett veteránoknál kétszer akkora a szívbetegség miatti halálozás kockázata. Azt találták, hogy a lép a monocitáknak nevezett fehérvérsejtek raktározásával valóban segít a szívnek.

"Ez a lép egy újabb funkciója" - mondta el Swirski. "Ez nemcsak a vérsejtek lebontásának helye és az immunrendszer kórokozó-szűrője." További kutatásokkal azt remélik felderíteni, hogyan lehet a lép működését segíteni az immunválasz terén.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
-7, -2 °C
Minimum:
-12, -7 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt északon, északkeleten alig zavarja felhő a napsütést, délen azonban változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag