A jövő gyógyszereit ma fejlesztik

Azt mindannyian tudjuk, hogy az új gyógyszerek kifejlesztése hatalmas összegeket emészt fel, és kutatói erőforrásokból is sokat igényel. Ha azonban a politika és a magánszféra összefog, hatékonyabb lehet a gyógyszerkutatás.

Egy-egy új hatóanyag kifejlesztése és tesztelése akár 8-15 évet és 1-2 milliárd dollárt is felemészthet, így szerte a világon csak pár tucatnyi gyógyszercég folytat ilyen jellegű kutatásokat. Nekünk, betegeknek viszont fontos, hogy új betegségek váljanak gyógyíthatóvá vagy éppen gyorsabban ható, könnyebben adagolható, kevesebb mellékhatással bíró készítményeket kaphassunk a patikákban. A költséges kutatások elősegítésére néhány éve új kezdeményezést indított két európai szervezet. Májusban ismertették a legújabb eredményeket, erről számolt be a sajtótájékoztatón járt munkatársunk.

Kezdeményezés az innovatív gyógyszerekért

Innovatív gyógyszereknek azokat a készítményeket nevezzük, amelyek új kutatás eredményeként jönnek létre és kerülnek forgalomba. Ezeket jellemzően szabadalommal védik, és természetesen csak hosszas klinikai vizsgálatok után kerülnek forgalomba. Az orvosok minden esetben csak vényre írhatják fel ezeket, de általánosságban elmondható, hogy a gyógyszergyártás élvonalát képviselik. (Általánosságban elmondható, hogy a szabadalmi időszak lejártával az eredetileg innovatív készítményt mások is elkezdhetik gyártani, az ilyen készítményeket generikusnak nevezzük.)

Az innovatív készítmények a hatalmas kezdeti befektetések után természetesen bevételt és hasznot jelentenek gyártóiknak, akik ebből tudják újabb készítmények kifejlesztését finanszírozni. Az egészségügyi rendszernek pedig megtakarítást jelentenek, mivel használatukkal több embert tudunk hatékonyabban gyógyítani (vagy éppen megvédeni a betegségtől), így rövidebb kórházi kezelésekre van szükség, hamarabb munkába állhatunk. Nem meglepő hát, hogy az innovatív gyógyszerek fejlesztése a társadalmi haszon miatt az Európai Unió fontos céljai közé tartozik.

Innovatív Gyógyszerek Kezdeményezés (IMI)

2009-ben az Európai Unió és az Európai Gyógyszergyártók Szövetsége (European Federation of Pharmaceutical Industries and Associations) közös szervezetet hozott létre 2 milliárd eurós tőkével, hogy támogatást nyújthasson az akadémiai és gyógyszeripari kutatás-fejlesztésekhez. Az IMI (Innovative Medicines Initiative) a legnagyobb állami-privát (PPP) összefogás a kontinensen, a 2008-ban indult ötlet 2017-ig tartó programmá vált. Május közepi, Brüsszelben tartott beszámolójukon a HáziPatika.com tudósítója is jelen volt, ezért részletesen is be tudjuk mutatni az eredményeket.

Az EFPIA 1978-ban alakult meg, jelenleg 33 nemzeti szövetséget és 39 vezető gyógyszeripari vállalkozást tömörít, ezen keresztül mintegy 2200 európai kutató-fejlesztő szervezetet foglal magában. Az IMI célja jó minőségű és biztonságos gyógyszeripari termékek ellátásának biztosítása az európai polgárok számára. Ennek érdekében a közös szervezet többszereplős kutatási projekteket támogat, valamint közvetítő szerepet vállal szakértők, a gyógyszeripar prominens cégei és az egyetemeken kutató szakemberek összefogásában, hogy végcélként felgyorsuljanak a gyógyszeripari innovációs folyamatok.

Az IMI vezetője, dr. Phd. Michel Goldman elmondta, hogy jelenleg 40 futó projektet finanszíroznak a rendelkezésükre álló összegből, összesen 1,2 milliárd euró összértékben. A jelenleg folyó kutatásokban az uniós és a magánszféra által biztosított anyagi források összetétele kiegyensúlyozott. És bár a projektek többsége három éven belül indult, az azokkal összefüggésben megjelent publikációk száma és impakt faktora (a tudományos életben használt jelzőszám a publikáció idézettségére használt mutató) már most is magasnak mondható, ami egyértelmű sikert jelez.

Míg 2010-ben mindösszesen 21, addig a múlt évben már több mint 100 publikáció született az együttműködés keretében, és összesen már 320 publikációt köszönhetünk az IMI támogatásának. A várakozások szerint ez a szám a jövőben robbanásszerűen növekszik majd, ahogy a támogatott projektek befejeződnek. Néhány érdekes számadat: a közlemények eddig összesen 119 tudományos folyóiratban jelentek meg, több mint 80 százalékuk olyan neves szakmai újságokban, mint például a Nature, a JAMA vagy éppen a Nature Genetics.A legtöbbször idézett közlemények a klinikai neurológia témakörében születtek, ezt a biológia és a pszichiátria követte.

Az IMI jelenleg futó 40 projektjéből a teljesség igénye nélkül sorolunk fel néhányat, a projekt elnevezése és a fő kutatási terület megnevezésével:

  • Pharmacog: Alzheimer-kór
  • Europain: krónikus fájdalmak
  • Newmeds: szkizofrénia, depresszió
  • Imidia: cukorbetegség
  • Summit: cukorbetegség
  • U-biopred: asztma
  • Eu-aims: autizmus
  • Predect: tumoros betegségek
  • Predict-TB: tuberkulózis
  • PROactive: COPD
  • BTCure: reumatoid arthritisz
  • Stembancc: őssejtek
  • Rapp-id: fertőző betegségek

Ezeken kívül még számos, például a gyógyszerbiztonsághoz, a gyógyszerek mellékhatásaihoz vagy éppen az antibiotikum-rezisztenciához kapcsolódó kutatást finanszíroz az IMI. Szerintünk néhány éven belül a patikákban is találkozhatunk majd azokkal az új gyógyszerekkel, amelyek ennek a példamutató összefogásnak köszönhetik létrejöttüket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra