A gyermektelen párok több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak

A gyerek nélküli párok jobban kedvelik az egészséges ételeket és több gyümölcsöt és zöldséget tartalmaz az étrendjük - állítják a Readingi Egyetem szakértői.

A kutatók megállapították, hogy azok a felnőttek, akiknek csak magukról kell gondoskodniuk, egy kéthetes időszak alatt átlagosan 2,5 kilogrammal több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak, mint a gyerekes családok.

A kutatásból az is kiderült, hogy a szülők az első gyerek születését követően hajlamosak voltak több salátát és friss terméket vásárolni, de a második gyerek érkezésekor már felhagytak az egészséges étrenddel.

"Figyelembe véve, hogy a kisgyerekekkel legalább tizenöt alkalommal kell megkóstoltatni egy újfajta ételt, mielőtt végül megkedvelik és megeszik, sok szülő hamarabb abbahagyja a próbálkozást, és inkább nem vesz több zöldséget és gyümölcsöt" - idézi Orla Kennedy táplálkozás-szakértőt a Daily Express.

A tanulmány azt a szempontot is kiemelte, hogy a gyümölcsök és zöldségek ára is befolyásoló tényező lehet, mivel a szülőknek jobban be kell osztaniuk a pénzt, így hajlamosabbak olcsóbb, de egészségtelenebb ételeket vásárolni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra