A földrengést ezért nem lehet pontosabban jelezni

Amerikai tudósoknak támadt egy jó ötlete, tesztelték, működik, ám ahhoz, hogy azt használni is lehessen, meg kell oldani egy rendszerszintű problémát.

Amerikai tudósok szerint a tenger alatti adatkábeleket kiválóan lehetne használni szeizmométerként , az eljárással azonban egyelőre van egy kis probléma - írja a hvg.hu , megjegyezve: a Föld tengereit és óceánjait behálózzák az adatkábelek.

földrengés, szeizmométer
Ha sikerülne a gyakorlatba átültetni a módszert, akár emberéleteket is menthetne. Fotó: iStock

A Kaliforniai Egyetem, a Berkeley Lab, a Monterey Bay Aquarium Kutatóintézet, valamint a Rice Egyetem tudósai szerint a földrengések előrejelzéséhez remekül használhatóak lennének az említett kábelek. Ezt ráadásul tesztelték is a közelmúltban Kalifornia partjainál. Mint a portál írja, ha a kábeleket külső inger éri, például felszíni vihar vagy földrengés , akkor elkezdenek kicsit mozogni, megnyúlni, amitől viszont nő bennük a feszültség, ezt pedig a tudósok képesek lézerimpulzusok segítségével mérni.

Ennek a módszernek köszönhetően a teszt alatt képesek voltak egy, a tesztponttól 45 kilométerre lévő 3,4 erősségű földrengést jelezni, sőt egy eddig nem ismert törésvonalat is azonosítottak.

S, hogy akkor miért nem terjesztik ki ezt a módszert a tenger alatti kábelhálózatokra? Mert a módszer zavarja a kábelekben folyó adatfolyamot (ezek egy része például a Facebook és a Google kábelhálózata), így a tesztet is csak a kábelek karbantartásakor tudták elvégezni. Ezt a helyzetet kell tehát megoldani, ha szeretnénk, hogy akár a pusztító cunamikat okozó földrengéseket időben jelezzék a tudósok, megmentve ezzel akár több száz vagy ezer ember életét.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra