A cigi így hat a fogakra

HáziPatika

Egy brit kutatás arra vállalkozott a közelmúltban, hogy összehasonlítsa a hagyományos cigaretta, az e-cigaretta és az úgynevezett heat-not-burn (HNB) termékek fogzománcra kifejtett hatását. Lássuk, milyen eredmények születtek!

Mik azok a HNB termékek?

Egy amerikai kutatás szerint az elektromos cigaretták használata is növeli a szívroham kockázatát. Részletek itt.

A HNB típusú eszközök részben hasonlítanak mind a normál cigarettákra, mind az e-cigire, mégis különböznek ezektől. Lényeg, hogy ebben az esetben maga a dohányzás művelete történik másként: a cigaretta nem közvetlenül a kézbe, hanem egy hengeres tokba kerül, amelynek végén kilóg a szűrő. A cigarettát nem meggyújtani kell, hanem csak be kell nyomni a tokon egy gombot, amely 50-350 fokra melegíti fel azt. Így - a hagyományos cigaretták égésekor keletkező 800 fok helyett - itt nincs égés, ezáltal nem keletkezik füst, sem kátrány. A HNB termékek összességében mintegy 90 százalékkal kevesebb káros anyagnak teszik ki az emberi szervezetet.

Az e-cigaretta kevésbé színezi el a fogakat, mint a hagyományos
Az e-cigaretta kevésbé színezi el a fogakat, mint a hagyományos

A fogzománc elszíneződése

A vizsgálatot tehenek fogairól származó zománccal végezték, amelyet először nyálba áztattak, hogy a természeteshez hasonló körülményeket teremtsenek, majd ezt követően tették ki olyan anyagok hatásainak az egyes mintákat, mint amilyenek a cigarettában, az e-cigiben vagy az új típusú dohánytermékekben vannak. A kontrollcsoportba tartozó mintákat egyik ilyen anyaggal sem hozták kölcsönhatásba.


A kutatók végeredményben arra jutottak, hogy azok a zománcminták, amelyeket a HNB-termékek vagy az e-cigi gőze ért, a kísérlet kéthetes időszaka során nem színeződtek el sokkal jobban, mint amelyeket egyáltalán nem hoztak kölcsönhatásba egyik cigarettatípussal sem. A minimális elszíneződés a tudósok szerint ígéretes lehet az új generációs cigarettatípusokat előnyben részesítők számára, de további kutatásokra lenne szükség ahhoz, hogy még hosszabb távú hatásokról, illetve ezeknek a reformcigarettáknak a szájüregi egészségre gyakorolt hatásairól többet lehessen kideríteni.

A hagyományos cigaretta hatását nézve viszont már más a helyzet: alig egyetlen nap után láthatóan sárgábbak lettek a minták. Amelyik mintát mindennap egy-egy doboznyi cigarettában található méreganyagnak tették ki, két hét után jelentősen elszíneződött.

Forrás: dailymail.co.uk

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+29, +34 °C
Minimum:
+18, +24 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt sok napsütésre van kilátás, gyorsan melegszik a levegő.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag