A 10 legdurvább tény a kávéról

Tudta, ki vette észre először, hogy a kávénak élénkítő hatása van? És azt, hogy honnan ered az americano elnevezés?

A kávét eredetileg ették: afrikai törzsek a kávébogyókat (a kávé fán terem, vörös bogyók formájában, melyekből szárítás és hámozás után nyerik ki a kávébabot) zsírral keverve fogyasztották, így nyerve energiát.

Az iszlám segítségével vált népszerűvé

A kávé élénkítő hatását állítólag etióp pásztorok fedezték fel, akiknek a kecskéi ugrálni és rohangálni kezdtek, miután ettek a kávéfa terméséből.

A kávé népszerűsítésért nagyban felelős az iszlám, mely az alkohol fogyasztását tiltja, a kávéét viszont engedélyezi.

A kávé a világ második legkelendőbb árucikke. Az első az olaj.

1675-ben Anglia akkori királya bezáratta a kávéházakat, mert úgy gondolta, hogy az ellenségei ezeken a helyeken tervezik a trónja megdöntését.

A kávé a világ második legkelendőbb árucikke

A kávé a világ második legkelendőbb árucikke

A világ népességének 70 százaléka Arabica, a másik 30 pedig Robusta fajtájú kávét fogyaszt. Az Arabica enyhébb ízű és aromásabb fajta, a Robusta keserűbb, de 50 százalékkal több benne a koffein.

Régóta tart a vita, hogy a reggeli kávé ártalmas-e az egészségre vagy inkább hasznot hajt a szervezetnek. A tudósok mostanra inkább azon a véleményen vannak, hogy a feketeleves igenis jót tesz, hiszen segíti az anyagcserét, tele van antioxidánsokkal, és a májra is kedvező hatással van. Hogyan tehetjük még egészségesebbé a kávéivást?

A kávébogyókat majdnem kétszáz fokon pörkölik - néhány perc után kipattannak, és duplájukra duzzadnak. Ezután néhány perccel még egyszer kipattannak, ekkor ér véget a pörkölés folyamata.

Egy George Washington nevű férfi találta fel az instant kávét 1906-ban, de csupán névrokona a hasonló nevű amerikai elnöknek.

Az eszpresszó nem egy kávéfajta, hanem az ital elkészítési módjára utaló elnevezés.

Az "americano" elnevezés a második világháborúban harcoló amerikai katonák kávéfogyasztási szokásainak emlékét őrzi: vízzel hígítva itták az eszpresszót, hogy ne legyen annyira erős az íze.

Forrás: theoatmeal.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra