91 éve használtak először inzulint

Az inzulin a hasnyálmirigy belső elválasztású részében, az ún. Langerhans-szigetek béta-sejtjeiben termelődő fehérjetermészetű hormon, amely sokirányú anyagcserehatással rendelkezik, melyek egyaránt érintik a szénhidrát-, a fehérje- és a zsíranyagcserét. A szénhidrát-anyagcserét érintő hatásai összességében vércukorcsökkenést eredményeznek.

Elválasztásának elsődleges ingere a vércukorszint emelkedése, de fokozzák azt a táplálék egyes aminosavai és a bélhormonok, az ún. inkretinek étkezéseket követő termelődése is. Nyugalmi, bazális elválasztása folyamatosan, táplálkozási szünetekben is zajlik, feladata a vércukorszint élettani szinten tartása és ezen keresztül a központi idegrendszer tápanyagellátásának biztosítása. Az idegszövet elemei ugyanis energiaszükségletüket kizárólag a cukor, azaz a glukóz égetésével képesek biztosítani.

Elválasztásának étkezéseket követő fokozódására gátlás alá kerül a máj cukorkibocsátása, valamint megnő az izom- és zsírszövet cukorfelvétele. Serkenti a fehérjék és zsírok szövetekbe jutását is, továbbá gátolja a zsírbontást, elősegíti a zsírraktározást. Hatása a sejteken speciális jelátvivő rendszer, az inzulinreceptor közvetítésével érvényesül. E receptor szám-, aktivitás- vagy működésbeli zavara az inzulinhatás csökkenését (= inzulinrezisztenciát) és következményesen vércukorszint emelkedését okozhatja.