13 rituálisan meglékelt koponyát találtak

Sebészeti beavatkozások nyomait viselő, több ezer éves koponyákra bukkantak német és orosz kutatók Dél-Oroszországban. Valószínűleg nem gyógyítási, hanem rituális célból lyukasztották ki a koponyákat.

A szakértők tizenhárom bronzkori koponyát találtak, amelyek mindegyikén ugyanazon a helyen volt egy-egy lyuk. Feltételezéseik szerint az operációnak rituális oka volt – közölte a berlini Német Régészeti Intézet a napokban.

A nagy kockázat ellenére a legtöbb páciens túlélte a beavatkozást – állapították meg a kutatók. A koponyanyílások speciális helyzete és az a tény, hogy se traumára, se betegségre utaló nyomot nem találták, arra enged következtetni, hogy a műtétnek rituális szerepe volt.

Ázsiában a koponyalékelés legalább 10 ezer évre nyúlik vissza (egy korábbi leletről készült felvétel) Forrás: Wikimedia Commons

Nagyon nehéz, sőt szinte lehetetlen megállapítani, mi indokolt egy hajdani koponyaműtétet. Ha baleset, vagy más trauma áll a háttérben, akkor a koponyacsonton nagy valószínűséggel láthatóak törésvonalak. Viszont ha betegségről, például epilepsziáról , migrénről, vagy rituális beavatkozásról van szó, akkor a csonton nincs látható jele annak, hogy miért lékelték meg a koponyát.

A tizenhárom koponyát – amelyek közül hat női, hat férfi és egy megállapíthatatlan nemű – mikroszkópos, röntgen-, valamint komputertomográfos (CT) vizsgálatoknak vetették alá, amelyek során kiderült, hogy a megműtött emberek idősek, azaz hatvan év körüliek lehettek. Ugyanakkor a legtöbben még hosszú ideig éltek a műtét után.

Az operációt végzőknek érteniük kellett a dolgukat, láthatóan gondosan választották mindig ugyanazt a pontot a koponyán. Mivel törésre vagy betegségre utaló nyomok nincsenek, a rituális beavatkozás lehet a magyarázat.

A 4-6 ezer évvel ezelőtti sebészek egy nagyobb pénzérme méretének megfelelő, vagy annál kissé nagyobb lyukat vágtak a koponya hátsó részébe, méghozzá gondosan ügyelve, hogy ne okozzanak halálos sérülést. A koponyalékelésre vagy más néven trepanációra egy különösen kockázatot pontot választottak, így különösen sokat mond a szakértelmükről, hogy a beavatkozást még évekkel túlélték az operáltak. A trepanáció története Ázsiában mintegy 11 ezer évre nyúlik vissza, s a honfoglaló magyarok is gyakorolták.

A legtöbben úgy gondoljuk, hogy a gyógyszerek és műtétek jelentik a legmodernebb és leghatékonyabb gyógymódokat, az alternatív kezelések közé pedig csak az akupunktúra és a fitoterápia illik. Vannak azonban elképesztőbb módszerek is. Részletek!

A mostani leletek arra utalnak, hogy a beavatkozást végző személyek pontosan tudták, hogy milyen mélyen vághatnak bele a csontba, hogy elkerüljék a koponyaűri vérzést . Azt is tudniuk kellett, hogyan lehet megállítani végzetes vérzést, ha a vénák megsérültek a műtét során. Illetve az eljárásnak olyan gyorsan véget kellett vetniük, amennyire csak lehetséges volt, hogy minimalizálják a vérzést.

A szakértők kutatásukról az American Journal of Physical Anthropology című szaklapban számoltak be. Az eredményekről a ScienceNew portál is írt májusban. Az akkor megjelenteket most megerősítették a német tudósok.

Forrás: MTI/ ScienceNews

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra