Így öregíti a bőrt a nap

Az idősödés jelei nagyjából 25 éves korunk körül mutatkoznak meg először bőrünkön: felszínén apróbb ráncok, barázdák jelennek meg, valamint egyre inkább veszít a rugalmasságából. Ezt a folyamatot nem csak belső, hanem olyan külső hatások is meggyorsítják, mint például az erős napsugárzás.

A bőröregedés folyamata

A bőr kollagén- és hialuronsav-termelése 25-30 éves kor után csökkenni kezd (kevesebb képződik, mint a amennyi lebomlik) ezáltal fokozatosan veszít vízmegkötő képességéből, amely a ráncok kialakulásához, illetve kiszáradáshoz vezethet. A mikro-keringés gyengülésével a vér oxigén- és tápanyag-ellátottsága lelassul, így az arcbőr veszít a korábbi fiatalos ragyogásából. A ráncok először finom, alig észrevehető vonalak formájában tűnnek fel, többnyire a szem külső sarkainál, illetve a homlokon.

"Megtaláltam a kedvenc fényvédőmet" A napfény hatására kialakuló sötétebb foltokat az arcbőrön sokan még mindig úgy kezelik, mintha a nyár természetes velejárói lennének. Azonban a napfoltok (vagy májfoltok) valójában figyelmeztető jelei annak, hogy bőrünk túlzottan ki van téve a káros napsugárzásnak. Kattintson a részletekért!

A barázdák idővel elmélyülnek, majd megjelennek a bőr megereszkedésével összefüggő, az orr és száj között lévő úgynevezett nazolabiális redők is. A feszesség elvesztésével az arc körvonalai elmosódottabbá és egyre inkább fáradt hatásúvá kezd válni. A bőr hámsejtjei lassabban cserélődnek, a lipidtermelés csökken, amely következtében a felszín még könnyen kiszáradhat, zsírtartalma visszaesik, az irharéteg elvékonyodik és érzékenyebbé válik a napsugárzással szemben is.

Az öregedésért felelős UV-A sugárzás

Fontos tudni, hogy a bőr öregedésének felgyorsulását nagymértékben a nap káros sugárzása okozza: ha erős napfény éri a bőrünket, a fotonok interakcióba lépnek a bőr sejtjeivel, amely sérüléseket idéz elő annak mélyebb rétegeiben. Hatására kitágulnak a vérerek, megnő a véráramlás, kipirosodik a bőr és jócskán veszít nedvességtartalmából.

Az erős UV-A sugárzás nagyban károsítja a bőr feszességéért felelős kollagénrostokat , valamint következtében nagy energiájú szabadgyökök keletkezhetnek a bőrben. Szintén az erős napfény hatására jelennek meg a szeplők, a sötét illetve fehér színű pigmentfoltok, valamint az úgynevezett szoláris keratózisnak nevezett sárgás, megvastagodott területek is.

A bőr öregedését nap káros sugárzása is felgyorsítja. Fotó: 123rf
A bőr öregedését a nap káros sugárzása is felgyorsítja. Fotó: 123rf

Megelőzés

A napsugárzás okozta bőröregedést hatékonyan megelőzhetjük különböző napvédő, valamint napozás utáni bőrnyugtató és bőrregeneráló szerek használatával. Első számú szabály, hogy mindig az életkorunknak és a bőrtípusunknak megfelelő napvédőszert válasszunk, amelyet napozás előtt már 20 perccel oszlassunk el a bőrünkön.

Érdemes például olyan kínai édesgyökérből kivont licochalcone tartalmú készítményt alkalmazni, amely erős antioxidáns, valamint bőrnyugtató hatású, illetve hatékonyan semlegesíti a szabadgyököket, melyek káros hatással vannak a sejtekre és felgyorsítják az öregedés folyamatát. Szintén hatékonyan védenek a japánakác kivonatot (alfa-glikozil-rutin vagy röviden: AGR) tartalmazó fényvédőszerek, amelyek a napallergia kialakulását is megelőzhetik.

A napfény sugárzásának fokozottan kitett arcbőrt célszerű kifejezetten az erre a célra kifejlesztett, akár színezett napozó krémekkel védeni, amelyek közül javasoltak a hialuronsavat is tartalmazó változatok. Ezek nem csak kellő védelmet nyújtanak a káros UV-sugárzások ellen, hanem egységessé teszik az arcszínt és láthatóan csökkentik az öregedés jeleit, például a finom ráncokat és az bőr egyenetlenségeit.

A kisgyermekeket még körültekintőbben védjük az erős napsugárzás ellen, hiszen bőrük jóval vékonyabb, mint a felnőtteké, és a benne található pigmentáció is fejletlenebb. Válasszunk a számukra olyan széles spektrumú és magas faktorú fényvédő szereket, amelyek hatékonyan visszaverik az UV-sugarakat. Nem csak a felnőttek, hanem a gyermekek számára is ajánlottak a glicerinsav tartalmú naptejek, amelyek hatékonyan támogatják a bőr saját DNS-javító mechanizmusát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra