Így öregíti a bőrt a nap

HáziPatika

Az idősödés jelei nagyjából 25 éves korunk körül mutatkoznak meg először bőrünkön: felszínén apróbb ráncok, barázdák jelennek meg, valamint egyre inkább veszít a rugalmasságából. Ezt a folyamatot nem csak belső, hanem olyan külső hatások is meggyorsítják, mint például az erős napsugárzás.

A bőröregedés folyamata

A bőr kollagén- és hialuronsav-termelése 25-30 éves kor után csökkenni kezd (kevesebb képződik, mint a amennyi lebomlik) ezáltal fokozatosan veszít vízmegkötő képességéből, amely a ráncok kialakulásához, illetve kiszáradáshoz vezethet. A mikro-keringés gyengülésével a vér oxigén- és tápanyag-ellátottsága lelassul, így az arcbőr veszít a korábbi fiatalos ragyogásából. A ráncok először finom, alig észrevehető vonalak formájában tűnnek fel, többnyire a szem külső sarkainál, illetve a homlokon.

"Megtaláltam a kedvenc fényvédőmet"

A napfény hatására kialakuló sötétebb foltokat az arcbőrön sokan még mindig úgy kezelik, mintha a nyár természetes velejárói lennének. Azonban a napfoltok (vagy májfoltok) valójában figyelmeztető jelei annak, hogy bőrünk túlzottan ki van téve a káros napsugárzásnak. Kattintson a részletekért!

A barázdák idővel elmélyülnek, majd megjelennek a bőr megereszkedésével összefüggő, az orr és száj között lévő úgynevezett nazolabiális redők is. A feszesség elvesztésével az arc körvonalai elmosódottabbá és egyre inkább fáradt hatásúvá kezd válni. A bőr hámsejtjei lassabban cserélődnek, a lipidtermelés csökken, amely következtében a felszín még könnyen kiszáradhat, zsírtartalma visszaesik, az irharéteg elvékonyodik és érzékenyebbé válik a napsugárzással szemben is. 

Az öregedésért felelős UV-A sugárzás

Fontos tudni, hogy a bőr öregedésének felgyorsulását nagymértékben a nap káros sugárzása okozza: ha erős napfény éri a bőrünket, a fotonok interakcióba lépnek a bőr sejtjeivel, amely sérüléseket idéz elő annak mélyebb rétegeiben. Hatására kitágulnak a vérerek, megnő a véráramlás, kipirosodik a bőr és jócskán veszít nedvességtartalmából.

Az erős UV-A sugárzás nagyban károsítja a bőr feszességéért felelős kollagénrostokat, valamint következtében nagy energiájú szabadgyökök keletkezhetnek a bőrben. Szintén az erős napfény hatására jelennek meg a szeplők, a sötét illetve fehér színű pigmentfoltok, valamint az úgynevezett szoláris keratózisnak nevezett sárgás, megvastagodott területek is.

A bőr öregedését nap káros sugárzása is felgyorsítja. Fotó: 123rf
A bőr öregedését a nap káros sugárzása is felgyorsítja. Fotó: 123rf

Megelőzés

A napsugárzás okozta bőröregedést hatékonyan megelőzhetjük különböző napvédő, valamint napozás utáni bőrnyugtató és bőrregeneráló szerek használatával. Első számú szabály, hogy mindig az életkorunknak és a bőrtípusunknak megfelelő napvédőszert válasszunk, amelyet napozás előtt már 20 perccel oszlassunk el a bőrünkön.

Érdemes például olyan kínai édesgyökérből kivont licochalcone tartalmú készítményt alkalmazni, amely erős antioxidáns, valamint bőrnyugtató hatású, illetve hatékonyan semlegesíti a szabadgyököket, melyek káros hatással vannak a sejtekre és felgyorsítják az öregedés folyamatát. Szintén hatékonyan védenek a japánakác kivonatot (alfa-glikozil-rutin vagy röviden: AGR) tartalmazó fényvédőszerek, amelyek a napallergia kialakulását is megelőzhetik.


A napfény sugárzásának fokozottan kitett arcbőrt célszerű kifejezetten az erre a célra kifejlesztett, akár színezett napozó krémekkel védeni, amelyek közül javasoltak a hialuronsavat is tartalmazó változatok. Ezek nem csak kellő védelmet nyújtanak a káros UV-sugárzások ellen, hanem egységessé teszik az arcszínt és láthatóan csökkentik az öregedés jeleit, például a finom ráncokat és az bőr egyenetlenségeit.

A kisgyermekeket még körültekintőbben védjük az erős napsugárzás ellen, hiszen bőrük jóval vékonyabb, mint a felnőtteké, és a benne található pigmentáció is fejletlenebb. Válasszunk a számukra olyan széles spektrumú és magas faktorú fényvédő szereket, amelyek hatékonyan visszaverik az UV-sugarakat. Nem csak a felnőttek, hanem a gyermekek számára is ajánlottak a glicerinsav tartalmú naptejek, amelyek hatékonyan támogatják a bőr saját DNS-javító mechanizmusát.

Értékelje a cikket!

Más bőr problémákról is szerene többet megtudni?

Hirdetés

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Bőrápolási kvíz

Honnan lehet felismerni a zsíros bőrt?

Tippek

A problémás bőrterületekre javasolt speciális krémek drágák, de ezeket elég a kényes helyekre kenni. A szomszédos bőrfelületeket elég általános bőrápolóval kenni.