Ezt okozza a gyakoribb kézmosás és -fertőtlenítés! (x)

Napjaink higiéniai rutinja még sűrűbb kézmosással, sőt fertőtlenítéssel jár, az efféle készítmények gyakori alkalmazása pedig igen komoly testi tüneteket produkálhat. Ön is tapasztalja a szárazság tüneteit, de nem tudja, hogy milyen megoldást válasszon?

kézmosás
kézmosás

Fontos, hogy kezeink jól hidratáltak legyenek

A sérült, kirepedezett, száraz és érzékeny felületek esetében gyakrabban alakulnak ki betegségek. A túl sok víz és a magas alkoholtartalmú kézfertőtlenítők egyaránt károsítják a bőr természetes védőrétegét, így az kiszárad, kisebesedik és hámlani kezd, sőt emiatt gyulladt állapotba is kerülhet. A bőr fontos szerepet tölt be a szervezet hőmérsékletének kezelésében, továbbá védőrétegként véd a fertőzésekkel szemben, így, ha a felülete sérül, elveszti a fent említett funkciónak megfelelő működtetését. A bőrszárazságot könnyedén orvosolhatjuk kézkrém használatával, azonban a kívánt hatás eléréséhez érdemes a bőrállapotnak megfelelő készítményt választani.

A száraz bőr feszülő érzettel jár, enyhén érdesnek tűnhet

Gyakran az első jelek nem okoznak kényelmetlenséget, ám figyelmen kívül hagyásuk súlyosbodáshoz vezethet. A nagyon száraz bőr erős feszülő érzettel járhat, rendkívül érdes, hámló, repedezett és viszkető lehet. Ezek mellett sajnos akár gyulladt állapotba is kerülhet.

A megfelelő hidratáló krémet rendszeresen kell alkalmazni az érintett területen. Ez akkor a leghatékonyabb, amikor a bőr tiszta és nedves, például kézmosást követően. Törölközéskor dörzsölés helyett inkább itassa fel a vizet bőréről, így az magában tart némi nedvességet.

Eucerin
Eucerin

Érzékeny, normál vagy enyhén száraz bőrre javasolt az Eucerin pH5 kézkrém használata, így akár 18 órán át védelmet nyújt a kiszáradás ellen. A krém pH5 Enzim-Védelmi rendszer citrát-puffert tartalmaz, mely klinikailag bizonyított módon segít helyreállítani a pH-szintet és csökkenteni a nedvességvesztést, s ezáltal belülről erősíti a bőr védelmi rendszerét. A dexpanthenolnak köszönhetően hegesedést elősegítő hatása is van, használatától a kéz puhává, sima tapintásúvá válik.

Az Eucerin UreaRepair PLUS 5% Urea kézkrém száraz, szélsőségesen száraz bőrre lett kifejlesztve: ureát, ceramidot és más természetes hidratáló faktorokat (NMF) tartalmaz. Klinikailag igazolt, hogy intenzív, hosszan tartó hidratálást nyújt, valamint megnyugtatja a súlyosan kiszáradt és irritált vagy ekcémás kézbőrt még gyakori kézmosás esetén is. Erősíti a bőr természetes védekezőképességét és ellenállóbbá teszi a bőrszárazság ellen akár 48 órán át. Használata nyugtatja, simává teszi és lágyítja a bőrt.

A gyulladt, ekcémás, irritációra hajlamos bőrre az Eucerin AtopiControl kézkrém nyújthat segítséget. Csökkenti a bőrszárazságot és irritációt még gyakori kézmosás esetén is. Használatával a száraz, húzódó érzet csökken, hidratálja, ápolja és puhává varázsolja a bőrt.

kézmosás
kézmosás

Találja meg a tökéletes hidratáló megoldást, és ne féljen többé a rendszeres kézmosás mellékhatásaitól!

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16, +27 °C
Minimum: +12, +17 °C

Hazánkban kedden délelőtt általában erősen felhős lesz az ég, többfelé várható zápor, zivatar. Délután folytatódik a változóan, legtöbb helyen erősen felhős idő, és további záporok, zivatarok alakulhatnak ki. A szél napközben eros északnyugati lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 16, 27 fok között alakul. Késő este 11, 16 fok lesz. Kedden hidegfronti hatás érvényesül. Egész nap jelentkezhetnek panaszok, amik akár erősek is lehetnek. Görcsös fejfájás, izpm- és hasi görcsök léphetnek fel, romolhat a szívbetegek állapota. Gyakoriak lehetnek a keringési panaszok és a vérnyomás-ingadozás is. Zivatarokban romolhat az asztmások állapota. Csökken a hőérzet, alacsony lesz a komfortérzet. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Eső