Egy gyógynövényt is kipróbálnak a sugárzás ellen

A Gingko biloba leveleiből olyan antioxidánsokat vontak ki koreai kutatók, melyek képesek a sejteket megvédeni a sugárkárosodástól. A felfedezés a sugárkezelés mellékhatásainak gyógymódját jelentheti a jövőben.

Káros anyagok folyamatosan képződnek a sejt normál anyagcseréje során, de egyes betegségekben, illetve sugárhatás után fokozott mennyiségben termelődnek és fehérjék, illetve a DNS károsítása által a sejt halálát okozhatják.

Chang-Mo Kang kollégáival a koreai Sugárzástani és Orvostudományi Intézetben egészséges, 18 és 50 év közötti emberektől gyűjtött fehérvérsejteket Gingko biloba, azaz páfrányfenyő kivonatával, illetve egyszerű sóoldattal kezeltek. A sejteket sugárzásnak kitéve azt tapasztalták, hogy a sóoldattal kezelt sejtek mintegy harmada, míg a Gingko bilobával kezelteknek mindössze huszada pusztult el a sugárzás hatására. Ezt a szignifikáns különbséget később állatkísérletekben is kimutatták.

A Gingko biloba hatóanyagainak számos kedvező hatása van, gyógyszerként is alkalmazzák az időskori elbutulás, illetve az Alzheimer-kór megelőzésére és a memóriafunkciók javítására. Az International Journal of Low Radiation friss számában közölt eredmények szerint a gyógynövény kivonata képes a sugárzás által a sejtben termelődő káros anyagok hatását kivédeni, és ezzel a sejthalált megelőzni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra