Barnulás - biztonságosan, napsugár nélkül

A napsugár bőrrákot okozhat, ezért ha valaki szép barna szeretne lenni, biztonságosabb napmentes barnító szereket használni - ajánlják amerikai rákkutatók és bőrgyógyászok.
Tanulmányait a legtekintélyesebb bőrgyógyászati folyóirat, az Archives of Dermatology közölte.
A rosszindulatú daganatokkal foglalkozó tudományos társaságok az ultraibolya sugarakat a rákot okozó, de elkerülhető külső hatások első csoportjába sorolták. Ez magyarázza azt is, hogy kiváltképpen a tizenéveseknek szigorúan tiltják a hasonló sugárzás útján barnító szoláriumok használatát.

Érthető, hogy azok számára, akik esztétikai okokból - főleg a nyári hónapokban - szeretnének szép napbarnítottak lenni, a szakemberek a mind többféle napmentes barnító készítmény alkalmazását javasolják. A legtöbb ilyen, bőrre kenhető oldat vagy spray dihidroxiacetont tartalmaz, amely a bőr külső rétegében lévő aminosavakhoz kötődve adja a napsütötte bőrárnyalatot.

Vilma E. Cokkinides és munkatársai az Amerikai Rákkutatók Szövetségének képviseletében felmérték az amerikai tizenévesek között a napmentes barnító szerek használatát. A vizsgálatban részt vevő 1600 serdülő kora 11-18 év volt, és arról kérdezték őket, hogy az előző évben kipróbáltak-e ilyen készítményt. Feljegyezték bőrtípusaikat, korábbi napozási szokásait, esetleges leégésük történetét és körülményeit is.
Mint kiderült, az amerikai tizenévesek 10,8 százaléka már kipróbálta a bőrbarnulásnak ezt a formáját. Többségük a lányok közül került ki, és az idősebb korosztályhoz tartoztak. A napmentes barnulást alkalmazó tizenévesek családjában általában volt olyan felnőtt, aki így szerzett barna bőrszínt, és jónak tartotta a módszert.

Animáció: HáziPatika.com
Más bőr problémákról is szerene többet megtudni?
További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Kiemelt téma cikkei

Bőrápolási kvíz

Hol érdemes bőrtesztet végezni új kozmetikum alkalmazása előtt?

Tippek

Az állandóan száraz, repedezett ajkakat jól ápolják a ricinus- és mandulaolajok. A szájfények közül a lanolinosak kímélik leginkább a száraz szájszéleket.