Agyvelőgyulladást, szív-, máj- és ízületi gyulladást okozhat

Minden tizedik bárányhimlős gyereknél szövődmény alakul ki, akár tüdőgyulladás, agyvelőgyulladás, szív-, máj- és ízületi gyulladás is lehet a következmény. Gyakori idegrendszeri komplikáció a kisagyat érintő, jóindulatú gyulladás.

Az Epidemiológiai Központ jelentése szerint 2006-ban 444-en kerültek kórházba súlyos bárányhimlő miatt. Ezért is rendkívül biztató, hogy nem várt méretű összefogással zárult az a tájékoztató program, amelyet az Egészséges Ifjúságért Alapítvány szervezett, és amelyben felhívták a szülők figyelmét a védőoltás lehetőségére.

Országszerte több mint 600 óvoda és bölcsőde, valamint 300-nál több orvos működött együtt, hogy minél több szülő megtudja: a bárányhimlő ma már nem ugyanaz a betegség, mint nagyanyáink korában volt. Egyre több a szövődmény, így fontos, hogy megelőzzük a megfertőződést - áll a szervezők közleményében.

Dr. Czeizel Endre, az Alapítvány elnöke az Összefogás a bárányhimlő ellen program megnyitóján hangsúlyozta, hogy a gyermekvállalásra készülő leendő édesanyák mellett a közösségbe kerülő gyerekek esetén is egyre fontosabb a védőoltások beadása, hiszen a szövődményekkel járó bárányhimlő egyre gyakoribb a kisebbek között.

Dr. Kulcsár Andrea, a fővárosi Szent László Kórház főorvosa elmondta, hogy míg 2006-ban közel 280 bárányhimlős gyermeket kezeltek a fertőző osztályon, addig 2007-re már több mint 400 kisgyermeknek volt olyan súlyos szövődményekkel járó bárányhimlője, ami kórházi ápolást igényelt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra