Margarinteszt: "örülök, hogy találtam egy újabb alternatívát"

Van olyan kollégánk, aki még sosem kent a reggeli szendvicsére vajat (vagy nem tud róla), de olyan is, aki gyermekkori rossz emlékei miatt próbálta messzire elkerülni a margarint - mindeddig. A szerkesztőség tagjai ugyanis kipróbálták a Flora legújabb termékét. A teszt során megfogalmazódott véleményeket most megosztjuk olvasóinkkal is.

Kezdjük rögtön az egyik legmeghökkentőbb véleménnyel, amely megfogalmazódott a tesztelés során. "Töredelmesen bevallom, eddig nem realizálódott bennem, miszerint a vaj és a margarin két teljesen eltérő élelmiszer" - hangzott el egyik férfi kollégánk felismerése, miközben a tesztről beszélgettünk. Miután felhívtuk a figyelmét arra, hogy a két termék között nem elhanyagolható különbségek vannak, eldöntötte, hogy akkor most előbb mégiscsak vajat fog kóstolni. "Hazafelé menet azonnal vettem egy kis kockával, hogy méltó ellenfelet állítsak a kóstolandó margarinnal szemben egy hamisítatlan házi ízversenyhez. Mindkét induló egy-egy jó kiállású kenyérkatonára került, és talán a magas elvárások miatt, de a vajban végül csalódnom kellett. Ízben csupán egy enyhe, számomra ráadásul oda nem illőnek tetsző tejes utóhatást tudott felmutatni, a hűtőből frissen kivéve pedig már az is nehézséget jelentett, hogy elkenjem a friss kenyéren. Eközben a margarin úgy simult el a kés alatt, ahogy az elvárható. Az íze nem volt tolakodó, pont annyit tett hozzá az élményhez, amennyit kell. Később szendvics és melegszendvics összetevőjeként is kipróbáltam, és a margarin ezúttal is jól vizsgázott: selymes átmenetet képezve tette harmonikussá a kenyér és a többi feltét találkozását, anélkül, hogy bármilyen mellékízzel megzavarta volna a kulináris összhatást." Mint mondta, személyes preferenciája szemernyit sem változott: ezentúl is marad a növényi alapú margarinnál.

Kipróbáltuk a Flora legújabb termékét
Kipróbáltuk a Flora legújabb termékét. Fotó: iStock

A teszt elején joggal gondoltuk, ha valakinek nem lesz gondja a margarin-kóstolással, az biztosan a vegán életmódot folytató kolléganőnk lesz. Tévedtünk. "Kicsit vonakodva álltam neki a kóstolásnak, nincsenek ugyanis túl jó emlékeim a margarinról. Gyerekkoromban rendszeresen margarinnal megkent szendvicset kaptam reggelire: indokolatlanul vastag margarin réteggel, egy szelet párizsival és egy szelet sajttal. Mondanom sem kell, nem volt túl izgalmas kulináris élmény. Ezek után felnőttként teljes mértékben száműztem életemből a margarint - egészen eddig a pontig" - fogalmazta meg véleményét, miután rávettük, hogy nagyjából 20 év után újra megkóstolja a margarint. És pozitívan csalódott "Sokkal töményebbre és ... rosszabbra emlékeztem, ehhez képest könnyű és lágy volt, ráadásul finom is. Az meg már csak hab a tortán, hogy egy tisztán növényi alapanyagokból készült margarinról van. Kifejezetten örülök neki, hogy találtam egy újabb alternatívát, amit beépíthetek az étrendembe."

Kiderült, hogy van olyan kollégánk is, akinek viszont jó élményei vannak a margarinnal vastagon megkent kenyerekkel kapcsolatban. "Bár gyerekkoromban nagyon szerettem a margarint - ha eszembe jutnak a jó vastagon megkent szalámis szendvicsek, még mindig rám tör a nosztalgia -, később áttértem a vajra, és nagy rajongója is lettem. Egy ideje azonban egészségügyi okokból tej- és tejtermékmentesen étkezem, így sajnos le kellett mondanom a vajról. Elég sok alternatívát kipróbáltam, de most arra jutottam, hogy a Flora 100 százalékban növényi alapú margarinja a legjobbak közé tartozik. Mivel régóta nem kóstoltam margarint, először szokatlan volt, nem tudtam hova tenni, de amikor másodjára ettem belőle, rájöttem, milyen krémes, telt íze van, és mennyire jól illik a sonkás melegszendvicsbe, vagy a meleg pirítósra pici sóval, paradicsommal. Annak pedig külön örültem, hogy mesterséges aromák és színezék nélkül készül, illetve természetes formában tartalmaz omega 3 és omega 6 zsírsavakat."

Kollégánk, aki életmódváltása miatt fordult el a vajtól, kifejezetten örült, hogy margarint kóstolunk. "Néhány éve szigorú étkezési szabályokat vezettem be, ennek részeként jó pár olyan finomságnak is búcsút kellett mondanom, amelyek addig a mindennapi étrendem részét képezték. Persze az egészséges étkezés kapcsán előkerült a vaj és a margarin klasszikus szembenállása is, és az ízlésem mellett már "szakmaibb" érveket és ellenérveket is igyekeztem felállítani a két termék mellett. Korábban kevesebb margarint fogyasztottam, a boltok polcain lévő újabb termékeket megkóstolva azonban ez változott. A tesztelésre kapott margarin lágy állagú és kellemes ízű, az én ízlésemnek talán lehetne egy kicsivel sósabb - ami nem feltétlenül gond, hiszen a kutatások szerint jóval több sót fogyasztunk az átlagosnál -, de legalább nem tolakodó és nem nyomja el a többi élelmiszer ízét. Pirítóssal és teljes kiőrlésű kenyérrel is finom reggelit rittyenthetek."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra