Így aludjuk magunkat szépre

Egy olyan éjszakai krémet próbáltunk ki, amely azt ígéri, hogy ha este felkenjük az arcunkra, a bőrünk megtelik energiával, a kimerült, gyűrött bőrnek pedig nyoma sem lesz. De nézzük, mi mit tapasztaltunk.

Ezúttal a Schüssler Age Night intenzív ránctalanító krémet vettük górcső alá. Egyik legfontosabb hatóanyaga, amit maga a gyártó is előszeretettel hangsúlyoz, az öregedésgátló növényi őssejt, amely azért került bele, hogy tömörebbé varázsolja a fiatalságra vágyók (ezúttal a lelkes tesztelők) bőrét. A natúr összetevők közül az almakivonat, a körömvirág, az aloe vera és argánolaj is a feszes arcbőrt hivatottak elősegíteni az éjszakai alvás során.

Az éjszakai arckrémben olyan ásványi só található, amely az ígéretek szerint serkenti a bőr kollagéntermelését, ezzel csökkentve a ráncosodás jeleit. A szóban forgó só a szervezet vízháztartásáért felel és hosszan tartó hidratálást biztosít a bőrnek szöveti szinten. Az ásványi sók közvetlenül a szövetekre hatnak, növelve azok vitalitását, javítva sejtszerkezetüket. Továbbá elsimítják a ráncosodás jeleit és fejlesztik annak vízmegkötő képességét. A sejtmegújításról a hibiszkuszkivonat gondoskodik és célzottan aktivizálja az arcbőrt alvás közben is.

A Schüssler Age Night éjszaka teszi széppé a bőrünket
A Schüssler Age Night éjszaka teszi széppé a bőrünket

A krém hosszú távú hatásairól egyelőre nem tudunk beszámolni, de rövid távon csak jó tapasztalataink vannak. Sűrű és kiadós krém, ennek ellenére meglepően gyorsan felszívódik, nem hagy nyomot az arcon. Nagyon jól hidratál, és ami a legfontosabb, nem okozott semmiféle irritációt . A tesztben részt vevők arról számoltak be, hogy reggel valóban simábbnak és feszesebbnek érezték a bőrüket.

Az sem mellékes információ, hogy a termék vegyszer-, kőolajszármazék- és parabénmentes.

Dr. Wilhelm Schüssler 1857-ben rájött, hogy a szervezet számára elengedhetetlen a szervetlen sók jelenléte. Schüssler nem gyógyítani, nem hiányt pótolni akart, hanem ingerelni a sejteket, hogy azok helyreállítsák a szervezetben található ásványi sók eloszlását. Így a Schüssler natúrkozmetikumok megpróbálják az ásványi sót tartalmazó krémek bevitelével stimulálni a szervezetet, hogy az megfelelően működjön.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra