Vadon termő növények: mi hasznos, és mi káros?

Előfordul, hogy jóhiszeműen olyan növénnyel egészítjük ki étrendünket, ami inkább árt, mint használ, sőt akár mérgezést is kiválthat. Ráadásul a gyógynövények nem megfelelő alkalmazása, például a túlzásba vitt gyógytea fogyasztás is okozhat kárt.

Kéry Ágnes, a Semmelweis Egyetem Farmakognózia Intézet docense azt tanácsolja, hogy aki bármilyen szokatlan testi tünetet észlel egy számára új növény elfogyasztása után, azonnal keresse fel a legközelebbi kórház toxikológiai osztályát. Ha pedig tud, a növényből mintát is vigyen, hiszen ez meggyorsítja a diagnózis felállítását, az azonnali ellátás pedig akár életet menthet.

Egyre divatosabb a népi gyógyászat, sokan gyógynövényekkel, gyógyfüvekkel igyekeznek kúrálni betegségüket, erősíteni immunrendszerüket, csökkenteni súlyukat vagy növelni teljesítőképességüket. Ám számos növényről, melyet nagyszüleink hatékonynak véltek, mára kiderült, hogy hosszútávon kárt okozhatnak. Jó példa a fekete nadálytő , aminek teáját régen torokfájásra alkalmazták, ám azóta tudjuk: toxikus anyagai a szervezetben felhalmozódva rákkeltőek.

Külsőleg korlátozottan továbbra is alkalmazható, tehát az ebből készült megfelelő minőségű krém nem káros. A farkasalmát immunerősítésre fogyasztották, mára azonban bizonyított, hogy halálosan mérgező. A természetes gyógymód híveinek érdemes tehát a gyógynövény-szakirodalom legújabb kiadásait beszerezniük - javasolja Dr. Kéry Ágnes.

medvehagyma - gyöngyvirág, kikerics fekete bodza - gyalogbodza fehér akác - sárga akác (aranyeső) cickafark - foltos bürök Persze van olyan növény is, ami ma is nyugodtan fogyasztható: ilyen a kertekben is gyakran zöldellő kedvelt salátanövény: a tyúkhúr, amit régen a tüdőbaj gyógyítására alkalmaztak, mára viszont csak finom íze és magas C-vitamin tartalma miatt eszik ugyanúgy, ahogy például a porcsint, a csipkebogyót vagy a galagonyát is.

Szemétdomb mellől nem

A szakember szerint fontos, hogy hacsak nincs saját kiskertünk, ne magunk gyűjtsük be a gyógynövényeket, azok ugyanis nagyrészt kiszorultak természetes lelőhelyeikről és gyakran szemétdombokon, utak mentén fordulnak elő, így ipari szennyezéseket vagy növényvédőszer-maradványokat tartalmazhatnak. Jó példa a a körömvirágra ez különösen jellemző, ezért ha bizonytalan a növény eredete, abból ne forrázatot készítsünk, hanem néhány percig főzzük fogyasztás előtt. Azt is jó tudni, hogy vannak halálosan mérgező növényeink, ilyen a ricinus dísznövény, melynek akár egyetlen magja is okozhat tragédiát, különösen gyermekeknél.

Vadon termő növények: mi hasznos, és mi káros?

Azért is érdemes gyógyszertárban, szaküzletben beszerezni a gyógynövényeket, hiszen a tapasztalatlan szem számos ehető és mérgező növényt téveszthet össze. Jó példa a medvehagyma, a májusi gyöngyvirág és az őszi kikerics, amik általában nem egyidőben hajtanak ki az erdők aljnövényzetében, ám idén az enyhe tavasz miatt egyszerre láthatók és leveleik nagyon hasonlóak. Míg a gyöngyvirág vagy a kikerics nagyobb mennyiségben akár végzetes lehet. Dr. Kéry Ágnes hangsúlyozza: mielőtt letépnénk a leveleket, dörzsöljük el két ujjunk között, és ha fokhagyma illata van, biztosan medvehagymát találtunk.

Gyakran keverik a bodzafajtákat is: a fekete bodza virágzatának szörpje közismert és finom, érett termését is használjuk, ám a hasonló kinézetű, bíborszínű porzójú gyalogbodza ciánglikozid tartalma miatt mérgezési tüneteket okozhat. Szintén sokan nem tudják, hogy bár a fehér akác fogyasztása mértékkel igen egészséges, a sárga akácnak is nevezett aranyeső élen jár a mérgezésekben, főként gyerekeknél.

Aki alapbetegségének terápiáját akarja házi praktikákkal kiegészíteni, fontos tudnia, hogy a gyógynövények, gyógyfüvek mellékhatásokat idézhetnek elő, sőt megváltoztathatják a gyógyszerek hatását, ezért ilyen esetben konzultálni kell orvosunkkal - hívja fel a figyelmet a docens. Aki például véralvadásgátlót szed, nem fogyaszthat jelentős mennyiségű fokhagymát , vagy annak kivonatát tartalmazó készítményt, mert az befolyásolhatja a gyógyszerek hatékonyságát. A szívelégtelenségben szenvedőknek és a transzplantáltaknak sem ajánlott a kiegészítő terápia, mert a rosszul összeállított házi patika a gyógyszerek hatásának befolyásolásával akár tragédiát is okozhat.

Fontos tudni: a gyógynövényekből készített forrázat nem alkalmas mindennapi folyadékpótlásra, nincs ugyanis olyan gyógytea, ami huzamosabb ideig, korlátlanul fogyasztható, és ez még a közkedvelt kamillára is vonatkozik. Ezek a növények teaként, koncentráltan alkalmazva terápiás hatásuk révén ugyanis gyógyszerek, ezért csak kúraszerűen fogyaszthatók - emeli ki Dr. Kéry Ágnes.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra