Magvak, melyek rákellenes hatásúak

Bizonyos csonthéjas magvak, mint a mogyoró, a mandula, a pekán- és a kesudió fogyasztása jelentősen csökkenti a vastagbélrák visszatérésének esélyét.

Amerikai kutatók 826 olyan páciens bevonásával végezték felmérésüket, akik harmadik stádiumú vastagbélrák elleni kezelésen estek át, megműtötték őket, majd kemoterápiát végeztek náluk. Az ilyen betegeknek, ha nem terjedt el a rák testük más területén is, 70 százalék esélyük van arra, hogy legalább három évvel túléljék a kezelést.  

A páciensek 19 százaléka hetente legalább 56 gramm valamilyen csonthéjas magtermést fogyasztott. Náluk 42 százalékkal kisebb eséllyel tért vissza a rák, és 57 százalékkal kisebb volt a halál kockázata, mint azoknál, akik nem fogyasztottak ilyen magvakat - áll a jelentésben, melyet a Klinikai Onkológusok Amerikai Társasága (ASCO) következő hónapban esedékes éves találkozóját megelőzve mutattak be.

A vastagbéldaganat kialakulása több évet vesz igénybe. Fontos, hogy az orvosok időben diagnosztizálják, hiszen az első jelnek számító pozitív székletvértesztet követően a kolonoszkópiai vizsgálatig eltelt minden egyes hónap mintegy 3 százalékkal növeli a kockázatát annak, hogy a betegnél vastagbélrákot diagnosztizálnak. Korábbi cikkünkre kattintva további részleteket olvashat azzal kapcsolatban, hogyan fedezhető fel a vastagbélrák. 

Az Egyesült Államokban legtöbbet fogyasztott magfélének, a földimogyorónak és az abból készült mogyoróvajnak a kutatások szerint nincs jelentős hatása.

 "A szívbetegségek és a diabétesz területén számos kutatás mutatta már meg a magvak fogyasztásának előnyeit. Fontosnak éreztük meghatározni, hogy ezeket az előnyöket a vastagbélrákban szenvedők is hasznosíthatják-e" - mondta el a kutatást vezető Temidayo Fadelu, a bostoni Dana Farber Cancer Institute munkatársa.

Bizonyos csonthéjas magvak fogyasztása jelentősen csökkenti a vastagbélrák visszatérésének esélyét
Bizonyos csonthéjas magvak fogyasztása jelentősen csökkenti a vastagbélrák visszatérésének esélyét

"Előrehaladott betegségben szenvedők, akiken segített a kemoterápia, gyakran kérdezik, mit tehetnének még, hogy csökkentsék a kór visszatérésének vagy a halálnak a lehetőségét. Tanulmányunk hozzájárul ahhoz az elmélethez, hogy az étrend módosítása és a fizikai aktivitás előnyökkel járhat" - tette hozzá a szakértő.

Ugyanakkor kiemelik a tudósok: a csonthéjas magok fogyasztása nem helyettesítheti a kemoterápiát vagy más, a vastagbélrák esetében alkalmazott kezeléseket. Emellett hangsúlyozták: a tanulmány megfigyeléses jellegű volt, nem vizsgálta az okokat és okozatokat.


"A pácienseknek inkább optimistának kellene lenniük, egészségesen étkezniük, fán termő magvakat is fogyasztaniuk, melyek nemcsak egészségesebbé teszik őket, de csökkentik a rák visszatérésének esélyét is" - mondta Daniel Hayes, az ASCO elnöke.

Egy ettől független tanulmány 992 vastagbélrákkal kezelt pácienst vizsgált. Eredményei szerint a mediterrán étrendet fogyasztók és testmozgást is végzők esetében 42 százalékkal csökkent az idő előtti elhalálozás kockázata, és csökkent a rák visszatérésének esélye.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
-3, +3 °C
Minimum:
-7, -2 °C

Hazánkban szombaton délelőtt általában gyengén felhős, derült lesz az ég, délen lehetnek felhősebb körzetek.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag