Jóga: immunbetegségek esetén is hatékony

A Szingapúri Nemzeti Egyetem (NUS) kutatói a világon elsőként kimutatták, hogy kundalini jóga gyakorlásával növelhető a testhőmérséklet, ami segíthet a fertőző betegségek és az immunhiány-betegségek leküzdésében.

A PLOS ONE című szakfolyóiratban közzétett tanulmányhoz tibeti apácákon vizsgálták a kundalini jógaként is ismert gTummo meditáció hatását.

Korábbi értekezések csak a perifériás, azaz kéz- és lábujjakban észlelhető hőmérséklet-változást mutattak, most azonban a belső testhőre is vonatkozik a megfigyelés. A gTummo gyakorlatok a szervezet belső energiáit irányítják, és tibeti jógik szerint a legmélyebb spirituális élményhez vezetnek. Ezt a jóga- és meditációtípust csak kevés észak-tibeti monostor őrizte meg.

A szakértők egy egyedülálló ceremónia során gyűjtöttek adatot, amikor az apácák képesek voltak meditáció közben növelni saját testhőmérsékletüket, és megszárítani a testük köré tekert nedves textíliákat a -25 Celsius fokos himalájai hidegben. EEG-vizsgálatok és testhőmérséklet-mérés segítségével kiderült, hogy az érintetteknek akár 38,3 Celsius fokra is sikerült emelniük a belső hőjüket. A kutatók egy második tanulmányt is készítettek nyugati résztvevők bevonásával, akik ugyancsak gTummo gyakorlatokkal kísérelték meg a testhő-növelést: nekik is sikerült bizonyos határokon belül.

Az eredmények arról árulkodnak, hogy bizonyos meditációs technikák alkalmazásával nem meditálók is élvezhetik a módszer előnyeit szabályozott légzésen és mentális képzelőerőn keresztül. Ez lehetővé teszi a hideg környezethez való alkalmazkodást, fejleszti a fertőzésekkel szembeni ellenállóképességet, növeli a szellemi teljesítményt és javítja a reakcióidőt.

Nem mindegy, milyen panaszai vannak. Fáj a háta, esetleg a térde? Töltse ki rövid tesztünket, és megtudhatja, milyen mozgásformával, sporttal tesz a legjobbat szervezetének !Az említett meditációs technika két mozzanata teszi lehetővé a hőmérséklet-emelkedést: a tűzlégzés és a koncentratív vizualizáció. A tűzlégzés olyan légzési mód, amely serkenti a termogenezist, tehát hőt termel. A koncentratív vizualizáció pedig a gerincvelőt körülvevő lángok elképzelésére irányul.

"A tűzlégzés önmagában is biztonságos technika a testhőmérséklet normális határokon belüli növelésére. A résztvevők, akiknek én tanítottam meg a módszert, képessé váltak saját testhőjük növelésére, illetve magasabb energiaszintről és jobb koncentrációs képességről számoltak be. További kutatásokkal után a világ bármely pontján elsajátítható és alkalmazható lesz az eljárás" - magyarázta Maria Kozhevnikov professzor, aki folytatja a munkálatokat a témában.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra