Aludjon a memóriájáért!

Segíti elménket az alvás az összetettebb feladatok megoldásában és azon emlékek és gondolatok előhívásában, amikről azt hittük, elfelejtettük a nap folyamán - állítják a Chicago Egyetem kutatói.

Tanulási teszteket alkalmazva a kutatók rájöttek, hogy azok a készségek, amelyeket a résztvevők "elfelejtettek" a teszteket követő 12 órában, alvás után visszatértek.

"Ezek az eredmények arra engednek következtetni, hogy az alvás igen fontos szerepet játszik az általános készségek elsajátításában és a memória megerősítésében, védelmében" - nyilatkozta Howard Nusbaum a Chicago Egyetem pszichológia professzora.

A kutatók szerint a módszer leginkább a nyelvi készségek (írás, olvasás), valamint a szem és a kéz együttes koordinációját igénylő készségek (tenisz) elsajátítása során alkalmazható.

A vizsgálatok során összesen 200 egyetemi hallgatót (főként nőket) kértek, hogy próbáljanak ki egy videójátékot. Az alanyok először mindenféle előképzettség nélkül játszottak a játékkal. Ezt követően megtanították őket, hogyan legyenek jobbak a játékban, és ismét letesztelték a képességeiket. A játékosokat három csoportra osztották: az első csoport tagjait reggel tanították be a játék használatára, és 12 órával később tesztelték a képességeiket. A második csoportot 24 óra elteltével tesztelték. A harmadik csoport este kapott tréninget, és csak reggel mérték fel a képességeiket.

Az eredmények szerint a harmadik, alvós csoport érte el a legjobb eredményeket, az éjszaka feldolgozott információ reggelre ugyanis készséggé fejlődött az agyban. A legrosszabbul a reggel betanított és este tesztelt csoport tagjai teljesítettek, a nap folyamán ugyanis elveszik a megtanult információ.

"A mostani kutatás alátámasztotta a feltételezést, mely szerint a nap folyamán megtanult, majd elfelejtett készségek az alvás során visszatérnek - nyilatkozta Nusbaum professzor. "Így az alvás segíthet a tanulási folyamatok felgyorsításában, valamint a memória védelmében."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra