A kitartó edzés újraírja az agyat, kijavítja az ideghálózatot

Azoknak a betegnek, akik gerincsérülést szenvedtek, nem szabad elveszíteniük a reményt, hogy testük képes kompenzálni az elszenvedett sérülést és nem marad meg a bénulás.

Az Alberta Egyetem kutatói (Kanada) a Brain (Agy) című szakfolyóiratban jelentették meg erről szóló tanulmányukat. Intenzív rehabilitációval, megfelelő, kitartó edzésprogrammal a gerincsérült betegekben új idegi elágazások nőttek, és kompenzáló változások mentek végbe az agyukban.

Mindezek a változások oda vezettek, hogy a betegek használni tudták a kezüket és képesek lettek újra járni.

Nem győzik hangsúlyozni a kutatók a rehabilitációs torna jótékony hatását, amit elfeledni látszunk, amióta az utóbbi években mindenki az őssejt-terápia ígéretes haladásában bízik.

"Azok, akik gerincsérülést szenvednek, megbénulnak, nagyon el vannak keseredve. Akár más országba is képesek elmenni, hogy őssejt-beültetéssel kezeltessék magukat. Pedig ezeknek a terápiáknak java része még nincs tudományos alapossággal kikísérletezve. Sok kockázatot vállalnak, rengeteg pénzt fizetnek érte, amikor valójában több haszonnal és kevesebb kockázattal intenzív rehabilitációs tréningen vehetnének részt.

A kutatók állatkísérletekkel igazolták, hogy a trauma után több héttel az intenzív, szakszerűen kialakított edzésfeladatok hatására az idegrendszer új hálózatépítéssel válaszol a sérülésre - ami egy természetes folyamat. Ezt a természetes folyamatot mozdítja elő a tréning. A tréning hatására változás indulnak be az agyban az állapot javítására, és ugyanilyen kijavítási törekvés figyelhető meg a gerincvezetékben is.

"A mód, ahogyan sikerült megoldani a mozgást, nem ugyanaz volt, mint sérülés előtt. Kompenzáltak. Alkalmazkodtak. Új megoldási módot fejlesztettek ki. Az emberek számára ebből az lehet a tanulság, hogy ne akarják ugyanúgy csinálni a dogokat, mint ahogy azelőtt tették. A lényeg az, hogy kíséreljék meg, törekedjenek, gyakorolják, és meg fogják találni a saját adaptív stratégiájukat" - mondja a kutató. (EurekAlert)

fuggetlen.hu

(2007.12.20. 10:11)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra