Vegyük fel a harcot a nátha ellen

HáziPatika

Az ősztől tavaszig terjedő időszakban a nátha az egyik leggyakoribb megbetegedés. Bár általában egy hét alatt gyógyul, számtalan kellemetlen tünettel jár.

Bajt jelez, ha állandóan vacog?

Mivel a náthát okozó vírusok cseppfertőzéssel terjednek, közösségekben akár járvány is kialakulhat. Egy-egy megbetegedésnél általában egyszerre többféle náthavírus is jelen lehet. Ilyenkor a kórokozók a felső légutak nyálkahártyáján megtelepedve jellegzetes, valószínűleg mindenki számára jól ismert, kellemetlen tüneteket idéznek elő. Az egész egy kis torokkaparással kezdődik, az ember azt hiszi, másnapra már el is múlik.

Csakhogy a kaparásból nemsokára torokfájás lesz, aztán gyengének, elesettnek érezzük magunkat, a fejünk is fáj, jön a borzongás, vacogás, egy kis hőemelkedés (ritkábban láz). Ám ennyivel nem ússzuk meg: bedugul az orrunk, nem kapunk levegőt, ráadásul nem győzzük fújni, előbb-utóbb kisebesedik. A könnyezés, tüsszögés már csak "hab a tortán"!  Végül elkezdünk köhögni, és köhögünk éjjel és nappal, megállás nélkül, akár több héten át. A náthás panaszok jelentősen befolyásolják a közérzetet.

Az orrdugulás például - azon túl, hogy alig kapunk levegőt - nehezíti az evést, az alvást, és a beszédet is. Ilyenkor kézenfekvő, hogy valamilyen vény nélkül kapható orrspray-vel próbáljuk kezelni a problémát. Ám ha az orrcseppeket nyakló nélkül használjuk, annak a nyálkahártya látja kárát.

Nátha, echinacea orrdugulás köhögés
A nátha kellemetlen velejárója az orrdugulás

Hiszen ezek a készítmények valóban hatásosan csökkentik a kínzó tüneteket, hosszas alkalmazásuk azonban hozzászokást eredményez, a nyálkahártya tartós duzzanatát okozhatja. Emiatt nem ritka, hogy az orr nem tisztul ki, a légzési panasz megmarad vagy fokozódik. Érdemes ilyenkor olyan készítményre váltani, mely természetes összetevőjének köszönhetően helyreállítja az orrnyálkahártya kényes egyensúlyát, gyógyír a kiszáradt, kisebesedett orra.

Ilyen például a természetes tengeri sós oldat, mely  ideális az orrjáratok átmosására, segít megszüntetni az orr és melléküregeinek dugulását. Továbbá érdemes gondoskodni  a száraz és kisebesedett orrnyálkahártya regenerálásáról is, egy erre alkalmas készítménnyel.

A náthás panaszok egy hét alatt általában mérséklődnek. Amennyiben a kellemetlen tünetek nem javulnak, mindenképpen fel kell keresni orvosunkat. A meghűlés szövődményeként ugyanis nem ritkán arcüreggyulladás, középfülgyulladás,tüdőgyulladásvagy egyéb légzőszervi betegségek is megjelenhetnek, melyeknek felismerése és célzott kezelése orvosi feladat.

Echinacea a nátha ellen

A sport, a kiegyensúlyozott táplálkozás mellett az egészségtudatos életmód része az is, ha megpróbálunk mihamarabb leküzdeni egy-egy betegséget. Biztos módszer a meghűlés, nátha elkerülésére, megelőzésére nincs. Ám agyógynövényekhatékony segítségünkre lehetnek a náthás időszakban is.  A szervezet természetes védekező rendszerét segíti a homoktövis, a csipkebogyó, a hársfavirág, a bodza és az echinacea (kasvirág) is.

Az echinacea Észak-Amerikában őshonos növény, az indiánok egyik legfontosabb orvossága volt. A gyógyászatban elsősorban a náthavírusok okozta megfázás kezelésére alkalmazzák. A 20. század második felében német kutatók fedezték fel kedvező hatását. Az echinacea-kivonat összetevői fokozzák a szervezet ellenálló képességét, erősítik az immunrendszert. Kutatások szerint a náthavírusok okozta fertőzésből való felépülés felgyorsításában egyetlen más olyan növény sincs, ami ennyire hatásos lenne. Az európai gyógyászatban több faja ismert. Hatásosságát - önmagában, illetve kombinációban más gyógynövényekkel -  klinikai tanulmányok igazolják.

Jó tanácsok megelőzéshez:

  1.  Náthás időszakban érdemes felturbózni az immunrendszerünket, fogyasszunk sok zöldséget, gyümölcsöt.
  2. Töltsünk időt a friss levegőn, sétáljunk, sportoljunk a szabadban, ezzel is növeljük a szervezet ellenálló képességét.
  3. Öltözködjünk rétegesen! Ha meleg helyiségbe lépünk, vegyük le a kabátunkat, pulóverünket, így megakadályozható, hogy az izzadt, nedves ruhában a hidegben meghűljünk.
  4. A náthavírusok nem csupán cseppfertőzéssel terjednek, ezért érdemes ügyelni a megfelelő tisztaságra, higiéniára. Mossunk kezet rendszeresen.
  5. Betegen ne menjünk közösségbe, mert könnyen megfertőzhetünk másokat.
  6. Használjunk infralámpát, a meleg segítségével feloldható a lerakódott váladék, megelőzhető a melléküregek gyulladása.
  7. A meleg gőz nem tesz jót a nyálkahártyának, ezért ne inhaláljunk.
  8. Csepegtessünk eukaliptusz, mentol illóolajat az aromalámpába, ezek tisztítják a légutakat.
  9. Ha van otthon inhalációs készülékünk, töltsük fel gyógyvízzel, és naponta többször használjuk: kiválóan oldja a lerakódott váladékot.
  10. A fűtött lakás levegője kiszárítja a nyálkahártyát, ezért párásítsunk, párologtassunk.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

november 25. - december 01.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
6 190
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+3, +8 °C
Minimum:
-1, +4 °C

Hazánkban kedden délelőtt a csapadék egyre inkább kelet felé helyeződik át, mögötte megkezdődik a felhőzet felszakadozása és hideg levegő beáramlása.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag