Miről árulkodnak legtitkoltabb szexvágyaink?

Talán még kedvesüknek sem vallanák be, de sokan vannak, akik egy édeshármasról álmodoznak, vagy esetleg arra vágynak, hogy partnerük rondán beszéljen velük az ágyban. A szakértő szerint senkinek sincs oka szégyellni a vadabb fantáziákat sem, illetve azt is elárulta, mi állhat ezek hátterében.

Justin Lehmiller az Indianai Egyetemen működő, szexualitással és párkapcsolatokkal foglalkozó Kinsey Intézet szexkutatója. A szakember több mint négyezer amerikai kikérdezésével végzett felmérést kedvenc szexuális fantáziáikról, majd az eredményekről egy könyvet is megjelentetett. A Business Insidernek nyilatkozva Lehmiller elmondta, nem lehet általános érvényű szabályokat felállítani arra, hogy milyen motivációk állnak egy-egy fantázia mögött, hiszen két ember teljesen eltérő okokból eredően is vágyhat igen hasonló dolgokra. Ugyanakkor kutatásai szerint akadnak gyakran előforduló minták a fantáziálás hátterében, így például az érzelmi szükségleteink gyakran mutatnak összefüggést azzal, mit is találunk éppen izgatónak.

Lássuk tehát, milyen érzelmekből eredhetnek a legkülönfélébb szexuális kívánságok, avagy megfordítva, mire utalhat, ha az átlagostól elrugaszkodottabb történéseket szeretnénk átélni szexuális együttléteink során.

A kikötözős fantázia sokak számára felszabadító élményt jelent
A kikötözős fantázia sokak számára felszabadító élményt jelent. Fotó: Getty Images

Romantika és szenvedély

Miért olyan vonzóak sokak számára az egyéjszakás kalandok? Részletek itt.

Érzelmi szükségleteink akár szélsőségesen romantikus és szenvedélyes fantáziákban is manifesztálódhatnak. Lehmiller szerint azok, akik félnek az elutasítástól, illetve szorongó kötődéssel küzdenek, hajlamosak ilyen jellegű képzelgésekre, mivel fantáziáik révén igyekeznek lecsendesíteni bizonytalanságérzetüket. Egy olyan álomban, ahol egy másik ember szenvedéllyel és szerelemmel viszonyul irántuk, kicsit kikapcsolhatnak, megnyugodhatnak, illetve a szexuális gyönyörre fókuszálhatnak.

Mit jelez az édeshármas iránti vágy?

Meglepő-e vagy sem, de Lehmiller úgy találta kutatásai során, hogy az édeshármas az egyik leggyakoribb fantázia. Amikor valaki arról álmodozik, hogy partnere mellett egy harmadik személyt is becsábítson az ágyába, annak hátterében nem ritkán a figyelem iránti vágy áll, azaz azt szeretné, hogy mindenki az ő kívánságaira figyeljen. Ezzel szemben, ha valaki maga szeretne a harmadik kerék lenni, aki egy párkapcsolatba egy este erejéig beférkőzik, úgy sokkal inkább a kalandozás iránti vágy lehet a valódi kiváltó ok.

Alárendeltség a hálószobában

Mind nők, mind férfiak körében szintén igen népszerű fantázia, hogy egy domináns szexpartner alárendeltjeiként, az irányítást elveszítve jussanak szexuális örömökhöz. Az irányzatot többnyire a BDSM betűszóval jelölik összefoglalóan, amely a kikötözéstől a dominancián át a szadizmusig és mazochizmusig többféle vágyat is magában foglal. Ezek közös pontja ugyanakkor a két partner közötti erőviszonyok felcserélése. Lehmiller szerint gyakran azért fantáziál valaki arról, hogy a szexpartnere akarata érvényesül felette, mert így lehetővé válik számára, hogy rajongást éljen át, mivel partnere demonstrálja ezt a túláradó, visszautasíthatatlan vonzerőt. Ugyancsak állhat hasonló vágyak hátterében a szex miatti szorongás, mivel az alárendeltség fantáziája leveszi a teljesítménykényszer terhét az érintettek válláról. "Továbbá azt gondolom, az alárendeltség az emberek többsége számára egy nagyon felszabadító élmény, mivel lehetővé teszi, hogy kicsit kiszabaduljanak a gondolataikból, és csupán az adott pillanatra koncentráljanak" - tette hozzá Lehmiller.

Aggódjunk-e a tabuk miatt?

A szakember szerint tévhit, hogy mindenki szexuális fantáziái mögött mélyen gyökerező pszichológiai okokat kellene keresni. Kutatásai során úgy találta, hogy azok, akik gyakran fantáziálnak, esetleg a fantáziáik nagyobb tabunak számítanak, mint az édeshármas és a BDSM, jellemzően egyszerűen csak nagyobb képzelőerővel rendelkeznek, egyben nyitottabbak az új dolgok iránt. Az új élményekre nyitott személyiségek hajlamosak többet fantáziálni nagyjából mindenről, beleértve tényleg szokatlan és bizarr forgatókönyveket is.

A korral sem mondunk le a vágyainkról

Érdekesség, hogy Lehmiller felmérésből kirajzolódott, hogy a 40-es, 50-es éveiben járó emberek, akik hosszú ideje monogám kapcsolatban élnek, általában többet fantáziálnak, mint a fiatalabb korosztályok. Az elsőre talán furcsán hangzó jelenség oka valójában csupán annyi, hogy ezek az emberek szeretnének kicsit kitörni a megszokott szexuális rutinból. "Úgy gondolom, amikor az újdonság iránti szükséglet valóban indokolt, ahogy ez a hosszú távú monogám kapcsolatban gyakori is, akkor az emberek egyfajta kitörési lehetőségként használják a fantáziáikat, hogy kielégítsék az újdonság iránti vágyukat" - hangsúlyozta Lehmiller.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra

Figyelmeztetés!

Az Ön által megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintse meg, ha elmúlt 18 éves.