Milyen táncmozdulatokkal hódítható meg a nő?

Brit tudósok komputer generálta modellekkel szimulálták a nőknek leginkább tetsző férfias mozgásformákat. A kutatók szerint a lényeg a jobb térd, valamint a nyak és a felsőtest mozgásának sebessége.

Az állatvilágban gyakori jelenség, hogy a hímek násztáncot járnak, amivel megpróbálják felhívni magukra a nőstények figyelmét. A tánc az embereknél is fontos része az udvarlásnak, ezért a Northumbria Egyetem kutatói 19 férfit kértek fel, hogy táncoljanak egy teljesen bekamerázott teremben egy, a kutatók által választott zeneszámra. A 18 és 35 év közötti önkéntesek egyike sem volt profi táncos.

A férfiak mind speciális érzékelőket viseltek, amelyek segítségével digitalizálták a mozgásukat. Ezeket a mozgásformákat számítógépes modellekre alkalmazták, majd megmutatták őket 35 heteroszexuális nőnek. A nőknek ezután egytől hétig terjedő skálán kellett értékelniük az egyes mozgásformákat.

A kutatási adatok szerint elsősorban azokat a férfiakat találták vonzónak az önkéntes hölgyek, akik változatos mozgáskultúrával rendelkeztek, és akiknek nyaka és felsőteste hevesebben és gyorsabban mozgott.

Érdekes módon a jobb térd gyors mozgatása is felkeltette a nők figyelmét. A kutatók szerint ennek legvalószínűbb oka az, hogy az emberek nyolcvan százaléka jobb lábas, és ezt a lábat használják különböző figurák kivitelezésére, miközben a bal lábukkal támasztják ki magukat.

"A férfiak biztos érdeklődve olvassák majd, hogy milyen táncmozdulatokat kell elsajátítaniuk a kiszemelt kedves elcsábításához - nyilatkozta Nick Neave, a Northumbria Egyetem pszichológusa - A tánchoz erő, ügyesség és állóképesség kell, ezek pedig mind olyan tulajdonságok, amelyek a nők szemében vonzóak lehetnek. Ha egy férfi jó táncos, nagyobb eséllyel indulhat a nők meghódításában."

A kutatás részletes leírása a Biology Letters című szaklap online kiadásában olvasható.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra