Kimutatták a G-pontot

Egy olasz kutató ultrahangos vizsgálattal kimutatta a nők hüvelyi orgazmusának forrását, a titokzatos G-pontot. Egyes nők állítják, hogy a hüvelyük bizonyos pontjának ingerlése heves orgazmust vált ki, de eddig még egyetlen orvosnak sem sikerült igazolnia a G-pont létezését.

A G-pont kérdése az 1980-as évek óta megosztja a szakembereket és a közvéleményt egyaránt, sokan állítják, hogy maga a meghatározás is károsan hatott, mert szorongást okozhat azokban a nőkben, akik ilyen módon nem tudnak kielégüléshez jutni.

A nőgyógyász, dr. Emmanuele Jannini elmondta a New Scientist című lapnak, hogy a vizsgálatban mindössze 20 nő vett részt. A nőknek ultrahangos vizsgálattal mérték meg a hüvely elülső fala mögötti szövet vastagságát.

A résztvevők közül 9 nő állította, hogy hüvelyi orgazmusra is képes. A vizsgálat során kiderült, hogy náluk az átlagosnál vastagabb a hüvely és a húgycső közötti szövet, mint annak a 11-nek, akik nem így jutnak el a csúcsra.

- Először volt lehetséges egyszerű, gyors és olcsó módszerrel megállapítani, van-e egy nőnek G-pontja, vagy sem - mondja dr. Jannini.

Dr. Tim Spector, a londoni St. Thomas kórház orvosa azonban kételkedik, szerinte a vastagabb szövet lehet egyszerűen a csikló része is, ami szintén igen érzékeny terület. Mások úgy vélik, a G-pont nem az oka az orgazmusoknak, hanem a következménye.

Dr. Petra Boyton londoni szexuálpszichológus szerint egy egész iparág épült a G-pont fogalmára, és nem tarja jónak, hogy megbélyegzik a nők egy csoportját, akiknél esetleg hiányzik ez a pont. - Mindnyájan mások vagyunk. Egyeseknél érzékenyebb lehet a hüvely egy bizonyos területe, másoknál nem, de ez nem szükségszerűen a G-pont.

Ártalmas, ha egy nő azon rágódik, hogy normális-e, van-e G-pontja vagy nincs, mert akkor kizárólag csak erre a területre fog összpontosítani - mondja a pszichológus.

BBC News

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra