Illatok szárnyán

A legtöbb embernek a parfümökről általában az érzéki örömök, a csábítás és az erotika jut eszébe, pedig már a kezdeti civilizációkban rituális szerepük volt, sőt az illatos anyagokat alkalmazták különböző terápiákra is.

A kenceficéktől a parfümökig

Aki egy kicsit elmerül Egyiptom kultúrtörténetében, az hamar megtudhatja, hogy az egyiptomiak a parfümöket vallási és temetkezési rítusok alkalmával használták, s parfümtartó edényeikről már a Kr.e. IV. évezredből maradtak fent bizonyítékokat. A különböző társadalmak viszont más szerepet tulajdonítottak e nemes illatoknak: csábításra, illetve szépségápolásra használni őket. A felsőbb társadalmi osztályokba tartozó hölgyek édes mandulaolaj, méz vagy fahéj alapú kenőcsöket alkalmaztak, az alsóbb társadalmi rétegekből kikerülő fehérnépek pedig mentából és kakukkfűből készült "kenceficével" cicomázták magukat. A Ptolemaioszok idejében kezdtek behozni a mirhát az araboktól, a perzsáktól és a kínaiaktól a kámfort, Indiából pedig a cimetfát. A zsidók is vallási rituálé miatt alkalmazták a parfümöket: Az Úr még ezt mondta Mózesnek: "Végy finom fűszereket: 500 sékel finom mirhát, feleannyi, vagyis 250 sékel jó szagú fahéjat, 250 sékel illatos nádat, 500 sékel kassziát - a szentély súlymértéke szerint -, hozzá olívaolajat, s csinálj belőle szent olajat, illatos kenetet, ahogy a kenetkészítők csinálják. Ezt a kenetet kell felszenteléshez használni." Az egyiptomiak, görögök és rómaiak már a fürdőjükhöz, ruhájukhoz, sőt még a szandáljukhoz is illatos olajat használtak. A rómaiak már az I. században csináltak rózsavizet, és az arabok is megemlítik az Ezeregy éjszaka meséiben. A XIV. század alkimistái Spanyolországban és Olaszországban kikísérletezték az alkohol tisztításának módszerét, és az alkohol lett a korai parfümök egyik meghatározó alapanyaga. Később keletről mindenféle fűszer, balzsam és egzotikus gyümölcs érkezett Velencébe, s azon keresztül Európába, így sok alapanyaggal lehetett kísérletezni. A parfümkészítés1533-tól kezdett foglalkozássá válni, melynek úttörői a franciák voltak. Az angoloknál Medici Katalinnal kezdődött a parfümök megkedvelése, mivel ő még Olaszországból is magával cipelte személyes "illatárházát". A parfümök használata hamarosan olyannyira közkedvelt lett a nép körében, szinte még mosakodni is elfelejtettek az emberek. A XVIII. században "született meg" a Kölnivíz, Johannes-Paulus Feminis olasz ószeres kezdte árusítani, és később Kölnben telepedett meg. Ekkor adta neki a Kölnischwasser nevet. A XIX. századtól a parfümgyártás technológiája óriási léptékben fejlődött. Az illatok kémiai elemzése jócskán szélesítette a parfümkészítők spektrumát. A fejlődésnek köszönhetően a XX. században már külön iparág foglalkozott az illatok előállításával és külön szakmává fejlődött.

Parfümgyártás

A parfümöket többféle eljárással készítik. A vízgőz használata, vagyis a hidrodesztilláció az egyik. A nővényi részeket (virágokat, leveleket, terméseket, gyökereket) kifőzik, vagy megpörkölik és vízgőzzel áteresztik. A növényekből kifő a folyadéktartalom, s az illóolaj felemelkedik a folyadék (víz) felszínére, mivel könnyebb fajsúlyú a víznél. Különválasztásuk így igen egyszerűvé válik. A kivonás már egy másik procedúra, melyet a legtörékenyebb anyagoknál alkalmaznak. Beáztatják a kívánt növényt, vagy virágját egy oldószerbe. Az illatos növények illóolajai és viaszai ennek hatására kioldódnak. Az oldat kiválasztódik a párolgás hatására, s masszává válik, melyet a szakma szilárdnak (concrete) nevez, s azt rögtön alkohol segítségével intakt viasszá alakítják vissza. Végül a desztilláció különválasztja az illatanyagot az alkoholtól. Az illatosítás vagy abszorpció (elnyelés, felszívás) az egyik legősibb technika, bár már nem használják, mert túlságosan költséges. Ma az extrakcióval, kivonással helyettesítik. A virágokat kiterítik egy zsírral borított káderre, mely így magába szívja a folyékony virágillatot. A zsírt ezután alkohollal keverik össze, s így kioldódik az illatanyag. A kisajtolás technikáját bizonyos gyümölcsöknél használnak, mint például a citrom.

A kamillától a mirtuszig

A parfümkészítő vállalatoknak rendkívül színes az alapanyag palettája, amivel dolgoznak. Ilyen például egyes virágok - kamilla, jázmin, levendula, mimóza, nárcisz, narancsvirág, rózsa, csak hogy néhányat említsünk. De hasznosítják nemcsak a virágzatot, hanem leveleket és növényszárakat is: fekete üröm, bazsalikom, citromfű, eukaliptusz, babér, menta, mirtusz, zsálya, ibolya. A déligyümölcsök héja - citrom, mandarin, narancs, grapefruit - is sok, rendkívül értékes anyagot tartalmaz. Egyes gyártók a rózsafa, nyírfa és cédrusfa kérgét hasznosítják az illatszergyártás során, míg megint mások a mohákat és különféle zuzmókat (tölgyfazuzmó) alkalmaznak. Értékes parfümök alapanyagaként szolgálnak egyes termések magjai is: ánizs, paradicsommag, szegfűszeg, koriander, kömény, boróka, szerecsendió, bors.

Az ábrás cettől a cibetmacskáig

Sokan nem is gondolnák, de a méregdrága parfümök alkotóelemei között olykor találhatunk állati eredetűt is. Korábban a gyártók az ámbráscet gyomrából kiszedett kavics alakú képződményt használták, de abból csak néhány dekagrammot. A Himalája tájain élő, főként Tibetben megtalálható pézsma szintén rendkívül értékes az illatszergyártás érdekeltjeinek. Etiópia vadmacskája, a cibetmacska is régen nagy népszerűségnek örvendett a gyártók asztalán. A kasztoreum, egy hódfajta, s ezt is előszeretettel keresték az illatszerek kutatói. Jó tudni, hogy ezen állati anyagokat már egyáltalán nem, vagy csak igen ritkán alkalmazzák.

Illatozó nevek

Piaci bevezetésre szánt, új parfümnek nevet adni bonyolult feladat, hiszen a név bizonyos üzenetet közvetít a vevőhöz. A név a parfümnek egyedi stílust kölcsönöz, jelzi annak típusát. A parfümnevek kitalálói nagy, közkedvelt témákat járnak körül. A legkedveltebbek a szerelem, a vágy, az érzékiség vagy a romantika: (Darling, Loving you, Pleasures, stb..) Egy parfüm kiválasztása személyes és szubjektív cselekedet alapján történik A választást talán megkönnyíti, hogy a parfümöket szag-családokba osztályozzák. A női és férfi parfümlisták manapság a piacon egyre gyarapodnak. Ha nem osztályoznák őket, sem a professzionális, sem az egyszerű vásárlók nem tudnának eligazodni közöttük. Ennek érdekében jött létre a Francia Parfüm Társaság. Első kiadványuk 1984-ben jelent meg.

A csomagolás művészete

Borzasztóan fontos az előkelő, drága parfümök megfelelő, stílusos csomagolása, amelyre minden gyártó óriási hangsúlyt fektet. Egy jól megtervezett üveg vagy tégely fél sikert jelenthet. A tervezők sokszor extravagáns, vakmerő, de ugyanakkor elegáns ötletekkel lepik meg a konkurenciát. A tégelyek annál kelendőbbek, minél misztikusabb a formájuk, színük, nyithatóságuk. Egy parfümös üveg szinte már művészeti tárgynak tekinthető. Vannak vásárlók, akik parfümjüket csomagolásuk miatt vásárolják meg. A meghökkentő üvegformák tervezésére a parfümkészítők nem kisebb művészek alkotásait veszik alapul, mint a szürrealista Salvador Daliét.

Az "orr"

A parfümkészítő szakma megbecsült szakembere az "orr". Ők általában egy parfümgyártó szolgálatában állnak. A laboratóriumokban egy-egy parfüm, illetve illat elkészítését néha csak egy sejtelmes vázlat segíti. Egy parfüm általában 30-100 féle anyagot tartalmaz, de van 220-250 komponensű is! Valóban, orr kell ahhoz, hogy kiválasszák az ezernyi illatanyag közül a fő illatokat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra