Hogyan hat a pénz az intim együttlétre?

Az anyagiaknak a hálószobában is jut szerep - sajnos. Nagyobb eséllyel küzd ugyanis impotenciagondokkal az a férfi, aki kevesebbet keres párjánál.

Amint arról a tanulmány egyik szerzője, Lamar Pierce, a Washington Egyetem munkatársa beszámolt, a feleségüknél alacsonyabb jövedelmű férfiak tíz százalékkal gyakrabban kérnek potencianövelő szereket orvosuktól, mint azok, akik több pénzt visznek haza az asszonynál.

A Personality and Social Psychology Bulletin című lapban közzétett vizsgálatból az is kiderült, hogy mindez nem igaz azokban az esetekben, ahol már a házasság kezdetekor is ez a helyzet állt fenn, valamint azokra a párokra sem, akik nem házasok. Pierce úgy véli, mindennek az állhat a hátterében, hogy a házasság még mindig sok sztereotípiát von maga után, melyek közül az egyik, hogy a férfinak kell a kenyérkeresőnek lenni. A szakember hozzátette, hogy a kutatás Dániában készült, amely egy szociálisan fejlett ország, de az Egyesült Államokban minden bizonnyal ugyanez a helyzet, talán még erőteljesebben.

A tanulmány során a szakemberek először valamennyi dán lakosra nézve összegyűjtötték a demográfiai adatokat, illetve az összes receptre felírt gyógyszert 1997 és 2006 között. Végül leszűkítették a vizsgálati alanyokat 569 000 olyan 25 és 49 év közötti párra, ahol mindkét fél teljes munkaidőben dolgozott. Az eredmények azt mutatták, hogy nem csupán a férfiakat viselte meg, ha ők kerestek kevesebbet, hanem a nőket is, akik szintén gyakrabban írattak fel maguknak altatót vagy nyugtatót, mint azok a feleségek, akiknek férjüknél alacsonyabb jövedelme volt.

Kathleen Vohs, a Minnesota Egyetem professzora kétféle magyarázatot is elképzelhetőnek tart a fenti jelenségre. Az egyik, hogy a férfiakat, akik kevesebbet keresnek párjuknál félelemmel tölti el ez a helyet, és ezt a félelmüket a hálószobába is magukkal viszik, ahol így képtelenek megfelelő módon teljesíteni. A másik lehetséges ok, hogy ezek a férfiak azért íratják fel a potencianövelő gyógyszert maguknak, hogy nehogy a hálószobában is elveszítsék férfiasságukat, amit véleményük szerint a hétköznapokban már elvesztettek azáltal, hogy nem ők viszik haza a több pénzt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők lassan összeesnek, ellaposodnak, ezzel összhangban fokozatosan csökken a csapadékgócok száma. Főleg a Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán erős széllökések is várhatók. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra