Hiányos a szexuális felvilágosítás: itt az eredménye

A legnagyobb arányban a 16 éven aluliak körében nőtt a terhességek száma, erre évek óta nem volt példa.

Az már néhány éve tendencia, hogy egyre többen esnek teherbe 18 éves koruk alatt.

Az új, aggasztó eredményekből arra lehet következtetni, hogy minden bizonnyal meghiúsulnak a kormány tervei, melyek szerint 2010-re felére csökkentenék a teherbe eső fiatalkorúak számát.

2005-ben 18 éves koruk előtt 39.683-an lettek terhesek, többen, mint egy évvel korábban. Az 1995-ös adatokkal összehasonlítva ez több mint négyezres emelkedés.

Bár a kormány arra is hivatkozott, hogy az újonnan betelepülők is hozzájárultak a számok növekedéséhez, a kritikusok cáfolják ezt az elképzelést.

Szerintük a bevándorlók főleg erősen vallásos meggyőződésűek, ezért kevésbé jellemző rájuk, hogy fiatalon szülnének.

A jelentés azt is megmutatta, hogy a szigetország elmaradottabb területein teherbe eső fiatalok nagyobb arányban szülik meg gyermekeiket, mint a tehetősebb országrészek lakói, akik inkább elvetetik magzatukat.

Egy korábbi kutatás arról számolt be, hogy a britek rendkívül keveset tudnak a szexről és hatásairól.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra