Furcsa ételek a nemi vágy fokozására

Az afrodiziákum szó a szerelem görög istennője, Afrodité nevéből származik, és olyan ételeket és italokat jelöl, amelyek állítólag képesek felkelteni a nemi vágyat. Néhány kultúrában egészen furcsa dolgokat tartanak számon afrodiziákumként.

Egyes ételekről, például a tengeri herkentyűkről, néhány gyümölcsről és a csokoládéról közismert, hogy fokozhatják a nemi vágyat. Néhány nemzet azonban egészen furcsa dolgokat hajlandó kipróbálni afrodiziákumként .

Büdös gyümölcs és erjesztett sajt

Délkelet-Ázsiában például évszázadok óta a durián nevű gyümölcsről tartják úgy, hogy az egyik legjobb vágykeltő. Ennek a gyümölcsnek egyetlen hibája van: igencsak büdös, de olyannyira, hogy egyes helyeken megtiltották, hogy tömegközlekedési eszközökön szállítsák. Ugyanakkor a hívei szerint minél szagosabb, annál hatékonyabb.

kaviára, afrodiziákum, nemi vágy, vágyfokozó élelmiszerek,
Az egyik legismertebb vágyfokozó a kaviár (Fotó: 123rf)

Nem kevésbé szagos, és sokak szerint szintén nem is túlságosan gusztusos afrodiziákum a híres szicíliai sajtkülönlegesség, a casu marzu. Neve lefordítva "rohadt sajtot" jelent, és ez lényegében le is írja, hogy miről van szó. Az erjesztett sajt juhtejből készül, és tele van nyüvekkel, pontosabban nyűlárvákkal: ettől válik a sajt szerkezete szivacsossá.

Őrölt légy és kacsaembrió

A spanyol légy, vagy más néven kőrisbogár porrá őrölve a hagyomány szerint jó hatással van a férfiak szexuális étvágyára. Szépséghibája, hogy a szervezetbe kerülve egy halálosan mérgező anyagot, kantaridint termel. A megfelelően beállított adag állítólag a húgyhólyag környékét irritálja, így fokozza a nemi vágyat, de jobb nem próbálkozni vele, mert túladagolva olyan mellékhatásai lehetnek, mint a vérhas , a heregyulladás vagy a görcsroham. Legsúlyosabb esetben pedig halált is okozhat.

Laoszban, illetve a Fülöp-szigeteken finom csemegének és hatásos afrodiziákumnak tartják a balutot. Ez tulajdonképpen egy kacsatojás, amely egy kacsaembriót is tartalmaz. A hagyomány szerint, ha az embriónak tolla vagy csőre is van, az szerencsét jelent.

Ezek a legjobb libidónövelők Ha úgy érezzük, hogy nemi vágyunk már nem a régi, és ránk férne egy kis élénkítés szexuális téren, akkor ezeket érdemes kipróbálni.

Kínában egyes állatok péniszét is fogyasztják potencianövelőként - az egyik legnépszerűbb az igen borsos összegért beszerezhető tigrispénisz, amelyért gyakran vadásszák ezeket az állatokat. A mandragóragyökeret pedig az ókori egyiptomiak tartották vágyfokozónak, mégpedig azért, mert formája a női nemi szerv alakjára emlékeztet.

Forrás: care2.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra

Figyelmeztetés!

Az Ön által megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintse meg, ha elmúlt 18 éves.