Ennyi ideig ajánlott kerülni az intimitást a koronavírus után

Egy szakértő szerint a gyógyulás után bizonyos ideig érdemes önmegtartóztatást gyakorolni.

Koronavírus: így a legbiztonságosabb a szex A koronavírussal leginkább sújtott New York város egészségügyi szervezete az élet minden területére készít útmutatókat a járvány idején, így a szex sem maradhatott ki. Sőt azt is megmondták, ki a legbiztonságosabb szexpartner, illetve mi az örömszerzés legbiztonságosabb formája. Részletek itt.

A koronavírusból való felgyógyulás után van, aki már alig várja, hogy újra összebújhasson a párjával, ám egy friss tanulmány eredményeire hivatkozva egy thai szakértő, Veerawat Manosutthi legalább 30 napos önmegtartóztatásra int: véleménye szerint ennyi ideig érdemes minden intimitást, még a csókolózást is kerülni.

A szakértő figyelmeztető szavai egy nemrég publikált kínai tanulmány eredményeit követték: a tudományos munka arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak a nyálban, hanem az ondóban is jelen lehet a koronavírus.

A szakértő szerint a koronavírus-fertőzés után legalább 30 napig nem szabad összebújni a párunkkal.
A szakértő szerint a koronavírus-fertőzés után legalább 30 napig nem szabad összebújni a párunkkal. Fotó: Getty Images

A Journal of the American Medical Association (JAMA) című tudományos lapban megjelent tanulmány szerzői 38 koronavírusos férfitól vettek spermamintákat a kínai Henan tartományban. Ez Hupej tartománnyal szomszédos, aminek a központja Vuhan, ahonnan indulva a koronavírus világjárvánnyá vált. A 38 mintát január 26-án vizsgálták meg a kutatók, majd február 16-án újra tesztelték ezeket, és a 16 százalékukban még jelen voltak a koronavírus maradványai.

Sok a kérdőjel, de jobb az óvatosság

Bár az új koronavírussal kapcsolatban eddig a szakemberek egyetértettek abban, hogy cseppfertőzéssel, illetve tárgyak közvetítésével terjed, szexuális úton nem, ez az új kutatás megcáfolni látszik ezt.

De mivel még mindig sok a kérdőjel akörül, hogy szexuális úton végül is terjed-e az új koronavírus, vagy sem, Manosutthi inkább 30 napos csók- és szexmentességet javasol a betegségből felépült férfiaknak. Illetve azt, hogy az egy hónap letelte után is csak óvszerrel vállalják az együttléteket.

Forrás: nypost.com

A D-vitamin hiánya összefügghet a koronavírus okozta halálesetekkel - hogy pontosan hogyan, az az nlc.hu cikkéből kiderül.

)
Könnyedén az allergia tüneteivel szemben (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32, +37 °C
Minimum: +14, +22 °C

Nyugaton és északon lehet több a felhő, ott kis eséllyel zápor vagy zivatar is lehet, máshol viszont folytatódik a napos, száraz idő tikkasztó meleggel. Élénk délkeleti szél mellett 32, 37 fokos maximumhőmérsékleteket mérhetünk. Kedden a hőség veszi igénybe a szervezetet. Az alvásproblémák mellett a fáradékonyság és a nyűgösség is nagyon gyakori. A szívbetegeket és az időseket különösen nagy terhelés éri, nekik mindenféle megerőltetés kerülendő! Sokan fejfájást is tapasztalhatnak. A déli órákban fennáll a napszúrás és a hőguta veszélye, a tűző nap kerülendő! Fontos a rendszeres folyadékpótlás! A légszennyezettség közepes, kissé növekszik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Megterhelő hőség (Napi középhőmérséklet 25 fok felett várható)