Boldogabbak a párok, ha ennyiszer szexelnek

Szakemberek szerint nagyban hozzájárul egy kapcsolat kiegyensúlyozottságához, ha megvan egy bizonyos mennyiség a szexet illetően. Kell-e azonban aggódnunk, ha párunkkal elmaradunk az optimálisnak tartott számtól?

A Torontói Egyetem kutatói egy vizsgálat során arra az eredményre jutottak, lehet összefüggés a boldogabb párkapcsolat és aközött, hogy a szerelmesek legalább heti egyszer szeretkeznek. Ez nem egy óriási szám, sőt, sokaknak akár kevésnek is tűnhet, de Jess O'Reilly szexológus más véleményen van. "Úgy tűnik, a heti egyszeri szex tökéletesen elég ahhoz, hogy fenntartsa az egymáshoz való kötődést. Az elégedettség egyébként azért növekszik ilyen esetben, mert a párok rendszeresen szánnak időt az intimitásra, és nem azért, mert az a céljuk, hogy rekordokat döntögessenek, és minél többször ágyba bújjanak" - magyarázza.

Szerelmes vagyok belé, de már nem kívánom Vizsgálat készült azzal kapcsolatban, hogyan élik meg a nők, ha - bár ugyanúgy szeretik a párjukat, mint régen - az iránta érzett szexuális vágyuk jócskán lecsökkent. Részletek itt.

Erősen egyénfüggő

A szakember ugyanakkor fontosnak tartotta hangsúlyozni: egyénenként változik, kinek mennyi szex esik jól, ki mit tart túl soknak, túl kevésnek vagy elégnek. Vágyunk függhet a hangulatunktól, az egészségünktől, attól, mennyire vagyunk fáradtak, illetve számít, van-e alkalom, hely, idő az egymással való foglalkozásra.

Legalább heti egy szex, és boldogabb a párkapcsolat - legalábbis a szakemberek szerint.
Legalább heti egy szex, és boldogabb a párkapcsolat - legalábbis a szakemberek szerint.

O'Reilly pontosan emiatt nem ért egyet azokkal a tanulmányokkal, amelyek eredményei azt sugallják, minél több az intim együttlét egy párkapcsolatban, annál boldogabbak a felek. "Sokan úgy érzik jól magukat egymás mellett, hogy nem szeretkeznek, illetve viszonylag kevésszer bújnak össze, mert nem vágynak rá kifejezetten. Ebben nincs semmi abnormális. Ha valaki elégedett a szexuális életével, az azt jelenti, hogy úgy érzi, pont annyiszor vannak együtt a partnerével, ahányszor szeretnének - és ha ez havi egy alkalmat jelent, akkor havi egyet" - szögezte le a szexológus, aki arról is beszélt: bár hajlamosak rá az emberek, fölösleges másokhoz hasonlítani a teljesítményünket. Ne szégyenkezzünk, ha valaki nálunk többször szexel a kedvesével, és ne büszkélkedjünk, ha kiderül, hogy minden ismerősünket leköröztük a heti kvótával.

Amikor valaki másra vágyik...

Átlagosan mennyiszer szexelnek a párok? A Kinsey Institute's Sex, Reproduction and Gender kutatócsoportja 18 és 29 éves kor közötti párokat vizsgált, és a szakemberek arra jutottak, hogy az alanyok átlagosan 112-szer hancúroznak egy évben, ami heti nagyjából két alkalomnak felel meg. A 30 és 39 éves kor közötti szerelmesek ennél kevesebbszer, 86-szor hancúroznak évente, későbbi életkorokban pedig még tovább csökken a szám. Érdekesség, de a 45 feletti korosztály 28 százaléka vallotta, hogy legalább hetente egyszer összebújik a párjával.

Ha kiderül, hogy egyikőnk nem elégedett a gyakorisággal, mert többre vagy kevesebbre vágyik, ne essünk kétségbe, ne veszekedjünk, vádoljunk, mert azzal csak rontunk a helyzeten. Beszéljük meg, ki mit akar, és igyekezzünk találni egy olyan megoldást, ami mindenkinek jó. Ha úgy érezzük, hogy túl sok a félreértés e téren, szakemberhez is fordulhatunk, aki segít tisztázni a helyzetet. "Ha többször akarunk szeretkezni, mint a partnerünk, akkor lehet, hogy alulértékeljük az igényeit, ő pedig pont az ellentétét teszi, vagyis túlértékeli azt, amire vágyunk. Ezt meg kell oldani" - tanácsolja O'Neill.

Az is problémát okozhat, ha kívánjuk ugyan a másikat, de nem akkor van kedvünk a szexhez, amikor neki. Ilyenkor is fontos a hatékony kommunikáció, amely során odafigyelünk a másikra is: beszéljük meg, kinek mi segíthet hangulatba jönni. Elképzelhető, hogy bizonyos módszerekkel jobban összhangba tudjuk hozni az egymás iránt érzett szexuális vágyat. A lényeg, hogy hacsak nincs rá valamilyen komolyabb okunk, soha ne zárkózzunk el teljesen, adjuk meg a lehetőséget, hogy valami alakuljon köztünk.

O'Reilly szerint egyébként az is megoldás lehet, ha kijelölünk bizonyos időpontokat a szexre, akár még a naptárba is beírhatjuk, mint egy meetinget vagy egyéb feladatot szokás. "Nem a legszexibb dolog, de ha nagyon elfoglaltak vagyunk, szinte esély sincs a spontán összebújásra. A naptáras trükk segít, hogy ne felejtkezzünk el a szeretkezésről, sőt, a tudat, hogy van mire várni, izgalommal tölthet el, ami fokozhatja a vágyat" - húzza alá a szakember.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22, +27 °C
Minimum: +9, +14 °C

Délelőtt a napsütést gomolyfelhők is zavarják, ezekből néhol kisebb eső, zápor is kialakulhat. Délután a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett a jelen lévő gomolyfelhőkből záporokra, zivatarokra is számítani lehet. A szél napközben élénk északkeleti lesz. Hajnalban 9, 14 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul.

Egészséget befolyásoló hatások: