A szexuális érdeklődés hiánya miatt válnak az ötven felettiek

A szerelem és az intim kapcsolat hiánya miatt válnak leginkább az ötven felettiek - derült ki egy új kutatásból. Az adatok szerint 28 százalékuk azért bontja fel házasságát, mert partnere érzelmileg kihűlt, eltávolodott, negyedrészük pedig a házasélet hiányára hivatkozott.

A felmérésben szereplők 27 százaléka úgy nyilatkozott, hogy már nem kötődnek a házastársukhoz.

A férfiak leggyakrabban (az esetek harmadában) a házastárs szexuálisan elutasító viselkedése miatt nyújtanak be keresetet, míg a nők általában azt fájlalják, hogy férjük elhidegült tőlük érzelmileg.

A "Saga válás" néven ismert jelenségről a szakértők úgy vélik, hogy sok pár, akik csak a gyerekeik miatt maradtak együtt, újraértelmezik a jövőjüket, amint az utódok elhagyták a családi fészket.

Az ötven felettieknek készített termékek specialistája, a Saga nevű cég felméréséből kiderült, hogy a pénz is szerepelt a válóokok között. Az ötven év felettiek 9 százaléka kevesellte azt az összeget, amit társa a kasszába adott, 8 százalékuk pedig úgy vélte, párja keze közül túl sok pénz folyik ki. 8 százalékuk szerint a házastárs munkája ellehetetlenítette az életüket, 5 százalék pedig rossz szemmel nézte a munkahelyi flörtöket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra