A nők is akarják a csoportos szexet

Az ausztrál nők a férfiakkal egyformán kívánnak csoportos szexben részt venni, és majdnem olyan gyakran kezdeményezik is.

Az ország második legnagyobb társkereső honlapjának felméréséből kiderül, hogy a válaszadók majdnem 40 százaléka a csoportos szex résztvevőinek egyenlő nemi eloszlásáról számolt be, miközben további 30 százalék szerint a férfiak, 30 százalék szerint pedig a nők vannak többségben.

Majdnem ugyanannyi nő gondol a csoportos szexre, mint férfi - 46 százalék az 54 százalékhoz képest a RedHotPie.com.au felmérése szerint, amelyet 1,5 millió tagja közül 8 763 fő töltött ki. A csoportszexben résztvevők szűk többsége a szinglik helyett pár, és a legtöbb pár közösen vesz részt benne.

A felmérést azután indították el, hogy híre ment a rögbi liga csoportszex kultúrájának, amely Matthew Johns, korábban a Nemzeti Rögbi Liga sztárjának televíziós és edzői állásába került. A csoportos szex leggyakoribb okai az izgalom, a változatosság, és a hosszabb kapcsolatok felélénkítése. A csoportos szex leggyakrabb formája háromfős, noha a válaszadók egyharmada szerint a legnagyobb csoport, amelyben részt vettek, öt vagy több főből állt. A résztvevők nem csinálják ezt rendszeresen, 40 százalékuk elmondása szerint egyszer próbálták ki, és tízből közel egy hetente-havonta csinálja. 80 százalékuk szerint az egész jó szórakozást jelent, persze mindenki jogainak tiszteletben tartásával. Azok, akik megbánták, főként a túlzott alkoholfogyasztást, a partnerek közötti féltékenységet és azt okolták, hogy nyomás hatására vettek csak részt az egészben.

A honlap kapcsolat-szakértője, Geoff Barker szerint a felmérés azt sugallja, hogy az ausztrál nők szexuálisan felszabadultabbak, mint a férfiak. "Azt hittem, a férfiak felé mutat a mérleg nyelve, de a valóságban a nők ugyanúgy vágynak a csoportos szexre" - nyilatkozta.

"A nők az ausztrál férfiakkal ellentétben nem érzik úgy, hogy a társadalom bírálja vagy figyeli őket. A nők szexualitását a média és a férfiak bátorítják. A férfiak kissé félénkebbek a szex terén." Szerinte a rögbi liga történetei rossz fényt vetnek a csoportszexre.

"Ez a dolog már az ősidők óta tart. Nem fejeződik be pusztán azért, mert a társadalomnak nem tetszik. A beleegyezés nagy szerepet játszik ebben. Ha ilyen szörnyen festik le a dolgot, csupán a szőnyeg alá seprik, az emberek pedig szégyellni fogják. Az élet rövid. Annyit kell megtapasztalnunk, amennyit csak szeretnénk, miközben másokat nem sértünk vele."

Baker szerint a csoportos szex jobban elterjedt, mint gondolnánk, noha a résztvevők úgy gondolják, ez senki másra nem tartozik. "A valóság tehát az, hogy a munkahelyen mellettünk ülőnek akár mindenféle érdekes játékban és szórakozásban van része, és mi erről soha nem tudunk meg semmit" - közölte.

"Egy ilyen felmérés felnyitja az emberek szemét. Ha csoportos szexben veszünk részt, azt hihetjük, eléggé egyedül vagyunk evvel, de nincs igazunk. A titkárnő vagy az építőmunkás egyszer csak azt mondhatja, 'Tudod mit? Nem érzem magam többé mocskosnak vagy furcsának emiatt, és a partneremmel is megoszthatom a dolgot'" - tette hozzá.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra