A magyarok orgazmus-bajnokok, mégsem elégedettek a nemi életükkel

A magyarok minden más nemzet tagjainál gyakrabban jutnak a csúcsra, viszont a szexuális élet izgalmasságának megítélésben csak a középmezőnyt foglalják el - mutatta ki a Medián felmérése.A HVG-ben megjelentetett komplex felméréssorozat egyrészt a magyarok szexuális szokásait méri fel, másrészt összehasonlítást ad más országok eredményeivel. A Durex 2006-os vizsgálatából kiderül: Magyarországon a felnőtt népesség 76 százaléka állítja, hogy hetente legalább egyszer él nemi életet, ezzel az ötödik helyet foglalja el.

A listát Görögország vezeti, míg ebben a tekintetben Japán a sereghajtó. Szintén a legjobb eredményt mutatják a magyarok a partnerek kielégülése terén: 69 százalékot tesz ki azon szeretkezések száma, amelyek során legalább az egyik fél eljut a csúcsig. Ugyanakkor mindössze a megkérdezettek 45 százaléka válaszolta azt, hogy a szexuális életet általában izgalmasnak tartja, ebben a tekintetben felülmúlják a magyarokat más országok lakói, akik bevallásuk szerint ritkábban szeretkeznek.A Medián hazai szexuális szokásokat vizsgáló kérdéssorozatából kiderül: a magyar párok az évek során egyre szívesebben cserélik le párjukat a nemi életük feljavítása érdekében, a partnerek átlagos száma nők esetében öt, férfiaknál tizenegy. A recept mindenesetre működhet, mert a megkérdezettek negyven százaléka válaszolta azt, hogy az utóbbi öt évben javult a szexuális élete. A férfiak 27, a nők 10 százaléka válaszolta azt, hogy félrelépett jelenlegi kapcsolatában. A szexuális szokások fontos meghatározójává vált a pornóipar, amelynek hatása többek között a szexuális repertoár kiszélesedésében is megmutatkozik. Ezenkívül befolyásolja a szexuális teljesítménnyel kapcsolatos attitűdöt is: a magyar férfiak hét százaléka rendszeresen használ valamilyen serkentő anyagot, további három százalék növényi hatóanyagokkal igyekszik "felturbózni" magát. Szintén a pornókultúra hatását igazolja, hogy egyre elterjedtebbek a szexuális segédeszközök, például a péniszgyűrűk és a guminők. A szexuális szabadosság határa 50 éves kornál húzódik, az ennél idősebbek többsége maximum az orális szexig merészkedik, ellentétben a 18-29 évesekkel, akik közül minden harmadik közösült már análisan. Bár a prostituáltak forgalma egyre nő, a nemi betegségek száma az óvszer használatnak köszönhetően erőteljesen csökken.

x

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra