A 2 legszexisebb, legnépszerűbb hírünk 2008-ban

Ez a 2 hír vezette az olvasottsági listát a szexológia kategóriában 2008-ban.

A japánok megunták a szexet! Tudja, hányszor szeretkeznek évente?

Minden harmadik japán fiatal pár felhagyott a szexszel - állítja egy riport, amelyben megszólalt a japán Családtervező Szövetség Egyesülete. Csökken az ország lakosságának száma is.

Az intim együttlétek hiányát a munka által okozott fáradtság és stressz okozza, vagy csak egész egyszerűen a párok unalmasnak találják azt. Az egyesület elnöke Dr. Kunio Kitamura szerint a fiatal párok nagy többsége már évek óta fel is adta ez irányú érdeklődését.

2004-ben ez a szám 32 százalék volt, ami valamennyit javult 2006-ban (31 százalékra), de aztán 2008-ban elérte a 37 százalékot. Ez az adat alátámasztja azt az összehasonlítást, mely a 2006-os vizsgálati eredményekkel végeztek, miszerint az átlagos japán párok mindössze 45-ször közösülnek évente, amely kevesebb, mintegy fele, az átlagos 103-as számnak.

Kitamura azt mondta, hogy a kormány törekszik arra, hogy biztosítsa a japán pároknak a nyugalmat, hogy hozzájáruljon a népesség növeléséhez. Remélhetőleg ez a törekvés nem lesz haszontalan, és a párok újra, a mostaninál sokkal gyakrabban fognak szexelni.

A japán születési ráta 2007-ben 1,34 volt, amely jóval alacsonyabb, mint a 2,08, amely ideális létszám lenne. Állítólag a demográfiai előrejelzések azt jósolják, hogy a japán népesség 2006-ban mért 127,7 millió lakosának száma 2050-re leesik 95 millióra.

Anális szex: megerőszakolt tinédzser lányok és biszexuális fiúk között gyakori

A heteroszexuális tinédzserek és fiatal felnőttek körében egyre gyakoribb az anális szex, különösen azok körében, akik korábban nem védekeztek vaginális nemi aktus során - derült ki a Bradley Hasbro Gyermek Kutató Központ (BHCRC) kutatóinak tanulmányából.

Az eredmények tükrözik a friss adatokat, mely szerint 1995 és 2004 között megkétszereződött az anális aktust létesítő fiatalok száma. A tanulmány online jelent meg az American Journal of Public Health-en. Az elsők közt jelezte a kevéssé ismert faktorokat, mely a heteroszexuálisok anális közösülését jellemzi.

"Az anális szex kérdése gyakran tabutéma, különösen, ha fiatalokról van szó, bár tudjuk, hogy ez a fajta viselkedés komoly kockázatot jelent a HIV és más nemi úton terjedő betegségek tekintetében. Elengedhetetlenül fontos, hogy belássuk, egyre több fiatal választja a közösülés e módját, csak így nyithatjuk meg a kommunikációs csatornákat, hogy megóvjuk az egészségüket" - mondta a szerző, Celia Lescano, a Bradley Hasbro munkatársa.

A kutatók 1 348 tinédzser és fiatal szexuális szokásait vizsgálták. A 15-21 éves fiatalok a felmérést megelőző 3 hónapban közösültek védekezés nélkül. Az eredmények szerint 16 százalékuk létesített heteroszexuális anális kapcsolatot ez idő alatt, de csak az esetek 29 százalékában védekeztek.

A heteroszexuális anális kapcsolatot létesítő lányok általában párkapcsolatban élnek, két-vagy több szexpartnerük van, vagy korábban már áldozatul estek nemi erőszaknak. A heteroszexuális anális kapcsolatot létesítő fiúk általában homoszexuálisnak, biszexuálisnak vagy bizonytalannak tartják magukat. "Ezek az eredmények azt sejtetik, hogy az anális közösülés a lányok körében kapcsolatban áll a szexuális kapcsolataik hatalmi arányaival" - mondta Lescano, aki a Brown Egyetem Warren Alpert orvosi karán is dolgozik kutató pszichiáter adjunktusként. "Meg kell tanítanunk a tinédzser lányoknak és fiatal nőknek, hogy válogassák meg partnereiket, hogyan utasítsák vissza a nem kívánt aktust, hogyan vegyék rá partnerüket a védekezésre akár vaginális, akár anális közösülés esetén."

Az anális közösüléssel kapcsolatban több faktort is találtak, mely mindkét nemnél jelen van. Általánosságban azok választották a közösülésnek ezt a formáját, akik úgy vélik, hogy a gumióvszer csökkenti az élvezet mértékét, és azok, akik közösülés során drogot használtak, illetve kockázatosabban viselkednek.

A felvilágosítás során ezért meg kell őket győzni, hogy a biztonság nem feltétlenül megy az élvezet rovására.

FORRÁS: MEDIPRESS

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra