5 éveseknek tartanának előadást az önkielégítésről!

Az UNESCO júniusi jelentésében azt javasolja, hogy már az ötévesek számára be kellene vezetni a kötelező felvilágosítás-órákat, amelyek során az iskolába készülők az önkielégítésről és a nemi erőszakról is hallanának.

A 98 oldalas beszámoló óravázlatokat mutat be 5-18 éveseknek olyan dolgokról, amelyek feltétlenül szükségesek "minden fiatal számára". Az ENSZ szerint a program az adott életkoroknak megfelelő, azonban a kritikusok szerint így túl hamar találkoznak a gyermekek a szexszel. "Ebben a korban arról kellene tanulniuk, hogy hívják rendesen az egyes testrészeket, nem pedig az önkielégítésről" - mondta el Michelle Turner, a Polgárok A Felelős Oktatásért elnöke. "Ez egészen abszurd."

A "Nemzetközi irányelvek a felvilágosító oktatással kapcsolatban" című jelentés négy korcsoportba sorolja a gyerekeket: 5-8 évesek, 9-12 évesek, 12-15 évesek és 15-18 évesek. A program alapján az első csoportban csak az hangozna el, hogy a "nemi szervek megérintése és dörzsölése az önkielégítés" és hogy azok megérintése örömöt okozhat. 9 évesen ismernék meg a vágyfokozók hatásait és az olyan fogalmakat, mint a homofóbia, transzfóbia és a hatalommal való visszaélés. 12 évesen az abortusz "okairól" tanulnának, míg 15 éves korban ismernék meg az ehhez kapcsolódó jogokat és az eljárás menetét.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra