Szombaton irány a Szent István tér

Berettyóújfalun szeptember 7-én minden az egészségmegőrzésről szól majd, 25 sátorban, több mint 50 szakember várja a Szent István térre látogatókat.

Egyetlen nap alatt teljes körű, akár évek óta halogatott egészségügyi kivizsgáláson vehetnek részt az érdeklődők, mindezt teljesen ingyen és szórakoztató programokkal kísérve. A Richter Egészségváros az egész család számára nyitva áll: a színpadi programok mellett a kisebbeket játék, kézműves sarok, arcfestés, bábszínház várja, a felnőtteknek pedig fitnesz , gyógytorna és ismeretterjesztő előadások nyújtanak kikapcsolódást, de akár Béres Alexandrától vagy Katus Attilától is lehetőség van személyre szabott életviteli tanácsokat kérni.

A program különlegessége, hogy az egészség érdekében a könnyű kikapcsolódás mellett a Gróf Tisza István kórház működését is támogatják a lakosok, hiszen részvételükkel és aktivitásukkal több ezer forinttal is növelhetik a Richter Gedeon gyógyszercég által felajánlott 2 millió forintos alapadományt.

Teljes körű szűrővizsgálat már egy nap alatt a Szent István téren

Az egészség megőrzésének az egészséges életmód mellett elengedhetetlen része a rendszeres szűrővizsgálat. A tél beállta előtt érdemes egy teljes körű kivizsgálást végeztetni, ugyanis a hűvös, borongós időjárás hatására könnyebben legyengül az immunrendszer. Szeptember 7-én, szombaton 10.00 órától egész napos programokkal várják az érdeklődőket a Szent István téren, ahol különböző szűrővizsgálatokon és egészségügyi tanácsadásokon lehet részt venni: prosztata (PSA) szűréssel, csontritkulás-, csontsűrűségméréssel, koleszterinszint- és vérnyomásméréssel, asztmaszűréssel, neuropátiás fájdalomszűréssel, bőrgyógyászati szűréssel, BMI, testzsír-, magasság- és testsúlyméréssel várják a látogatókat. A szűrések mellett dietetikai, nőgyógyászati, Alzheimer-kór és memóriazavar tanácsadás, valamint szorongás és depresszió tanácsadással állnak a Gróf Tisza István Kórház szakorvosai az érdeklődők rendelkezésére.

Teljes körű szűrővizsgálat már egy nap alatt az Egészségvárossal

Az ötödik éve az országot járó program során csak az idei évben eddig 1700 esetben hívták fel a lakosság figyelmét további orvosi ellátás szükségességére, amely esetenként életeket is menthet: "Az a célunk a programmal, hogy minél többen tegyenek egy-egy lépést a saját egészségük megőrzése, fenntartása érdekében és az egészség ne csak akkor váljon értékké, amikor már betegségről beszélünk. Az életmód legalább 40 százalékban befolyásolja az egészséges életkilátásokat, ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni az egyéni felelősséget az egészségmegőrzésben. A programmal 2009 óta járjuk az országot, és közel 14 ezer esetben mértünk figyelmeztető értéket. Ez is bizonyítja, hogy van létjogosultsága egy olyan lakossági szűrőprogramnak, amely ingyenes és egy nap alatt annyi szűrést végeztethet el a résztvevő, amennyi egyébként a magyar egészségügyi rendszerben hónapokat is igénybe vehetne. A kiszűrt betegek a további teendőkről azonnali tanácsadás keretében értesülnek" - tette hozzá Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kormányzati kapcsolatokért és PR-ért felelős vezetője.

Egész napos kikapcsolódás a család minden tagja számára

A szűrővizsgálatok mellett tartalmas programokkal várják az egész családot, amíg a felnőttek szűrnek a színpadi műsorok mellett a kisebbeket bábszínház, kézműves sarok, arcfestés várja. Aki pedig egy kis szombati kikapcsolódásra vágyik, az meghallgathatja az érdekes előadásokat többek között az érelmeszesedésről, álmatlanságról, helyes táplálkozásról, megnézheti az elsősegély bemutatót, beállhat gyógytornázni vagy akár intimtornázni, kipróbálhatja a fitnesz eszközöket és együtt tornázhat Katus Attilával.

A nőkről való gondoskodás jegyében a hölgyeknek kiemelt programokkal kedveskednek a szervezők: a Richter a Nőkért Program keretében érdekes beszélgetésen vehetnek részt Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszóval, aki először vesz részt a programon, de találkozhatnak Béres Alexandrával is, aki praktikus életviteli tanácsokkal szolgál, valamint Rácz Zsuzsa írónővel, akitől szívbe markoló történeteket ismerhetnek meg a Richter Terézanyu pályázat kapcsán. Berettyóújfalun tiszteletét teszi Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó és egyben a Richter Aranyanyu Díj zsűritagja is. A beszélgetések között a nemek összecsapnak, ugyanis nők és a férfiak tudását próbára tevő játékos vetélkedőkkel várja az érdeklődőket Mann Dániel. Az elmúlt évek során számos ismert személy állt a kezdeményezés mellé, Rudolf Péter már a kezdetek óta az Egészségváros védnöke, ez alkalommal különös módon köszönti a látogatókat, és személyes példával biztat az egészségmegőrzésre. A programról azonban nem hiányozhat a rendezvény örökös háziasszonya, Jaksity Kata és Garami Gábor műsorvezető sem, akitől nem mindennapi módon, biciklin tekerve kérhetik a látogatók kedvenc slágereiket a Class FM élő kívánságműsorában. A rendezvényen színpadra lépnek továbbá a Piruett Tánc Stúdió, a Bihar Néptáncegyüttes és a Bajnóca Néptáncegyüttes lelkes tanítványai is.

Csontsűrűség mérő eszköz a Gróf Tisza István Kórház számára

Szombaton ráadásul nem csak egészségükért tehetnek a látogatók, a Richter 2.000 000 Ft alapadományt ajánl fel a Gróf Tisza István Kórház számára azzal a céllal, hogy támogassa egy DTX-200 alkar DEXA csontsűrűség mérő eszköz megvásárlását. Az adományt most a térre látogatók pusztán részvételükkel és aktivitásukkal 300 Ft-ot érő adománypontokkal növelhetik.

Irány a Szent István tér szombaton, szűrés az egészségért és pontgyűjtés a kórházért!

A részletes programról a www.egeszsegvaros.hu honlapon olvashatnak bővebben az érdeklődők, javaslataikat vagy észrevételeiket pedig az info@egeszsegvaros.hu címre várják.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra