Mintegy 33 millió forint adományt gyűjtöttek a kórházaknak

Lezárult az ötödik éve az országot járó Richter Egészségváros idei programsorozata, ahol hét városban, mintegy ötven helyi egészségügyi szakember várta helyszínenként a látogatókat.

A családi rendezvény célja idén sem változott, megismertették a lakossággal, hogy milyen nagy szerepe van az egyéni felelősségvállalásnak és szerepvállalásnak az egészségi állapot alakulásában. A kezdeményezés egyedülálló lehetőséget kínált minden résztvevőnek, hiszen a városlakók régóta halogatott vagy éppen nehezen hozzáférhető egészségügyi szűréseken vehettek részt, amelyet több mint 12 ezer alkalommal ki is használtak. A program másik különlegessége, hogy a rendezvényre látogatók az egészségük mellett részvételükkel és aktivitásukkal a helyi kórházat is támogatták egy pontgyűjtés keretében. Idén az eddigi legmagasabb összeget, 32.954.000 forintot gyűjtöttek a programban résztvevő kórházaknak, mellyel a Richter Gedeon gyógyszergyár a kórházak fejlesztését, valamint a szükséges orvostechnológiai eszközök beszerzését támogatta.

Az ötéves jubileumát ünneplő Richter Egészségváros számára 2013 a rekordok éve volt, a legmagasabb összadománnyal zárhatta az évet a programsorozat, 32.954.900 forintot vehettek át a programban résztvevő kórházigazgatók, mely több mint 3.000.000 forinttal magasabb az előző évek adományainál. Idén Berettyóújfalunak, majd Dombóvárnak is sikerült a korábbi évek során felállított rekordot megdöntenie: Dr. Muraközi Zoltán, a Gróf Tisza István Kórház főigazgatója 5.459.300 forintot, Dr. Kerekes László, a Dombóvári Szent Lukács Kórház főigazgatója pedig 5.485.100 forintot, az Egészségváros eddigi legmagasabb adományát vehette át, mellyel a legösszetartóbb város címet is elnyerte Dombóvár.

Néhány település - a Richter Gedeon gyógyszercég országos és helyi kampányán túl - példaértékű módon támogatta a program beharangozását, kihelyezték az Egészségváros szórólapjait a környező településeken, a szakrendelőkben, hangosbemondóval járták a várost, így kérve a lakosság segítségét. A gyógyszergyár által felajánlott 2.000.000 forintos alapadományt szinte minden esetben sikerült a helyeiknek megdupláznia, sőt a rekordot felállító városok mellett Kiskunhalas és Ajka is több mint 5.000.000 forintot fordíthatott a kórház javára. 2009 óta így több mint 140.000.000 forinttal támogatta a Richter Egészségváros program a helyi kórházak működését.

A városok példaértékű összefogásának köszönhetően idén nőtt az adományok összege, de a program célja nem változott, elérni, hogy az emberek tegyenek valamit az egészségük megőrzéséért és valódi értékké váljon számukra, ne csak akkor, ha már betegségről beszélünk. Sokan megértették ennek a jelentőségét, több mint 12.000 szűrést végeztek el idén a szakemberek és mintegy 3000 esetben, azaz a betegek egynegyedénél mértek figyelmeztető értéket. A kiszűrt betegek azonnali tanácsadás keretében a helyi szakemberektől közvetlenül tájékozódhattak a szükséges további lépésekről és teendőkről.

A dombóvári adomány átadása

Az Egészségváros kezdeményezés mellé az évek során számos híres személy állt, hogy személyes példával, valamint a média segítségével ráirányítsa a figyelmet a megelőzés fontosságára, az egészség megőrzése érdekében tett felelős lépésekre.

A rendezvény nagykövete már a kezdetek óta Rudolf Péter, Kossuth-díjas színművész, aki sokat változtatott az életmódján az Egészségváros indulása óta. Jelenleg egy zajló forgatás miatt kevesebb energiát tud az egészséges életvitel megtartására fordítani a színész, de továbbra is törekszik arra, hogy az egészségtudatos életmód életének része maradjon. "Az Egészségváros mindenképpen hozzájárult az egészségtudatos életmódomhoz, egyfajta kontrollt jelent. Amikor az ember szembesül egy átfogó program keretében azzal, aminek a részleteit pontosan tudja, és a város egyszerre mozdul meg, az oda-vissza hat, az rám is hat. Amikor kint állok a színpadon, amiről beszélek az igaz. Én hiszek ezekben a mondatokban: a szűrések jelentősége, a megelőzés fontossága és a mozgás ereje. Sajnos most nagyon nehezen tudom a sportot beiktatni az életembe, reggel 6-kor kelek, elmegyek forgatni és este 10-ig le sem állunk. Nehéz ilyenkor beiktatni a mozgást, de azért kétségbeesetten megpróbálok hajnalban legalább 10 percre szobakerékpárra ülni. Szerencsére itt van nekem az én Eszterem, aki kifejezetten nyitott a különböző életmódtanácsok irányába, ő figyelt rám mindig is, én pedig, aki ilyen hedonista alak vagyok, hol felrúgom a szabályokat, hol alávetem magam nekik."

2009 óta a színművész mellett a rendezvény örökös háziasszonyaként Jaksity Kata műsorvezető is aktívan támogatja a programot, és ő maga is gyakran részt veszt a különböző szűrővizsgálatokon, tanácsadásokon. "Sok hasonló rendezvény van, ahol az egészséges életmódról van szó, de nincs még egy olyan, amelyiket összekapcsoltak volna egy jótékony céllal. Hisz akik kilátogatnak ide, a saját egészségükért is tesznek azzal, hogy szűrésekre, tanácsadásokra mennek, meghallgatják az előadásokat, naprakész információkat kapnak a betegségekkel és a megelőzéssel kapcsolatban. Közben minden megmozdulásukat pontokkal honoráljuk, ezt pedig forintosítjuk és az összeget a helyi kórház kapja meg. Összefogásra serkentésről, közösségépítésről szól, a cél, hogy a résztvevők érezzék, saját egészségükért tesznek, de közbe jót tesznek a közösségért is. Mindez nem kerül semmibe, nem fáj, sőt szórakoztató programokon is részt vehetnek. Ez a hangsúlyos és nagyon jól eltalált ötlet ebben a programban, mert nem mindegy, hogy ha az ember esetleg megbetegszik, akkor a kórházban, ahova betér, milyen eszközök vannak. A helyiek már azzal sokat segíthetnek, ha felhívják a barátokat, családot, hogy jöjjenek el a rendezvényre. A Richter a Nőkért sátor az egyik kedvencem, melyet Rácz Zsuzsa írónővel vezénylek le. Az Aranyanyu és Terézanyu díjak kapcsán beszélgetünk vendégekkel, amelyeket nagyon erős és hihetetlenül jó kezdeményezésnek tartok. Mindig más Aranyanyu díjazottal is beszélünk, ami új szárnyakat ad nekem is. Nagyon jó látni, hogy az országban ennyi helyen, csendben, észrevétlenül milyen jó dolgokat tesznek nők."

Az Egészségvároson Katus Attila mozgatta át idén is a tömeget, valamint idén először Béres Alexandra és Keleti Andrea is csatlakozott a programhoz, akik a hétköznapokba egyszerűen beilleszthető tanácsokkal várták a hölgyeket. "Ez egy nagyon értékes program, amiből nem is lehet eleget szervezni. Minden mozzanata arról szól, hogy segítse az embereket. Én a munkámban is erre törekszem, ez az egyik legjobb rendezvény, amin részt vehettem eddig az életem során. Minden egyes embernek, egyénnek segítséget nyújt, mindenki megtalálja benne az önmaga számára fontos területet. Segíti, hogy ne a hétköznapokban kelljen időt, energiát fordítani a szűrésekre, de fel is hívja a figyelmet a szükségességére. Emellett közelebb viszi az emberekhez az egészségmegőrzést, amely egy nagyon fontos kezdet lehet. Azoknak, akik eljöttek, azt kívánom, hogy ez ne csak egy alkalom legyen az életükben, hanem egy folyamatnak kezdete. Az előadásom nagyobb része a táplálkozásról szólt, és egészen pici az életmódról is. Igyekeztem praktikus tanácsokat adni azokra a rohanó hétköznapokra, amiben nagyon nehéz megvalósítani, hogy megfelelően egészségesen táplálkozzunk, és kifejezetten nagy figyelmet próbáltam fordítani a családokra, és a család minden tagjára, mert más-más helyzetben vagyunk, és a helyzeteknek a különbözősége miatt, máshogy tudjuk megvalósítani az életünkben vagy a változást, változtatásokat vagy, hogy sikerüljön, hosszabb távon egészségesen élnünk" - tette hozzá Béres Alexandra, a fitnesz világbajnok.

Keleti Andrea nagyon örült a felkérésnek, kiemelten fontosnak tartja az egészségmegőrzést, és az ezzel kapcsolatos kezdeményezéseket. "Nagyon fontos, hogy felhívjuk az emberek figyelmét a szűrések jelentőségére. Nem csak az idősebb embereknek kell odafigyelniük, a fiatalokkal is meg kell értetni, hogy akár velük is megtörténhet. Jobb a megelőzés, mint később a betegség. Mindig is szerettem az ilyen programokban részt venni, a szívügyem, annál is inkább, mert amikor életemben először kaptam ilyen jellegű rendezvényre felkérést néhány kollégámmal együtt mi is bementünk a szűrővizsgálatokra. Dobó Katával bőrrákszűrésen vettünk részt, kiszűrtek bennünket és műtétre is kellett mennünk. Ez egy olyan szembetalálkozás volt, amitől magam is megdöbbentem. Azóta ahol csak tehettem, támogattam azokat a kampányokat, amelyek erre hívják fel a figyelmet."

A programra idén mintegy 16.000-en látogattak el, voltak, akiket a szűréseken és a tanácsadásokon való részvétel motivált, voltak, akik a kórházat szerették volna támogatni, de akadtak olyanok is, akik a hétvégi kikapcsolódást, a programokat keresték. Idén lezárult a program, de májustól újabb városokba látogat a családi és egészségügyi rendezvénysorozat.

A programban idén részt vett kórházak és az adományok összege:

  • Cegléd, Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet: 3.893.900 Ft
  • Sárvár, Sárvári Kórház: 3.886.400 Ft
  • Kiskunhalas, Kiskunhalasi Semmelweis Kórház: 5.199.200 Ft
  • Ajka, Magyar Imre Kórház: 5.313.500 Ft
  • Berettyóújfalu, Gróf Tisza István Kórház: 5.459.300 Ft
  • Pesterzsébet, Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet: 3.717.500 Ft
  • Dombóvár, Dombóvári Szent Lukács Kórház: 5.485.100 Ft

A programban idén részt vett egészségügyi intézmények és az adományból tervezett eszközök, fejlesztések:

  • Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet - általános ultrahang készülék
  • Sárvári Kórház tüdőgyógyászati rendelő és gondozó részleg új szakrendelőbe költözése
  • Kiskunhalasi Semmelweis Kórház három darab defibrillátor és egy inkubátor
  • Magyar Imre Kórház betegkomfortot javító ápolási eszközök
  • Gróf Tisza István Kórház DTX-200 alkar DEXA csontsűrűség mérő eszköz
  • Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet Sürgősségi Osztály számára hordozható lélegeztető készülék és sürgősségi kocsi
  • Dombóvári Szent Lukács Kórház "Baba-barát kórház" szülőszobájának infrastrukturális felújítására, és az ott szükséges orvostechnológiai eszközök beszerzése

Web: www.egeszsegvaros.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra