Melyik doktornő kapja a női Oscart?

Immár harmadik alkalommal lehet szavazni a köztünk élő hősnőkre az Aranyanyu szavazáson. Ezúttal az Orvosnők kategória jelöltjeit mutatjuk be.

Az Orvosnők kategóriában háziorvosnőket, gyermekorvosnőket és más szakterületeken dolgozó doktornőket, például szülész-nőgyógyászokat lehetett jelölni. Szép számmal ajánlottak a díjra klinikai pszichológusokat, és gyógyszerészeket is javasoltak az elismerésre, hogy így fejezzék ki köszönetüket az áldozatos munkájukért. Volt, aki mentőorvost tüntetett volna ki, mert nagyra értékeli, hogy ingyen tart oktatást a fiataloknak, míg más olyan orvosnőre hívta fel a figyelmet, aki szabadidejében felvilágosító előadásokat, szűréseket szervez.

Végül négy jelölt maradt versenyben, akikre ide kattintva lehet szavazni!

Dr. Máttyus Anna hét gyermek - hat fiú és egy lány - csodálatos édesanyja. Gyermekpszichiáteri munkáját igazi hivatásnak tekinti. Mind édesanyaként, mind orvosként teljes odaadással, szívvel, szeretettel áll helyt. A gyermekpszichiátria az orvostudománynak olyan része, amelyet még mindig számos tabu leng körül, a szülők általában szégyellik azt, hogy gyermekük pszichiátriai kezelésre szorul. Dr. Máttyus Anna nem csügged, nem adja fel, küzd minden egyes gyermeki lélek megmentéséért. Azokért is, akikről már máshol esetleg már lemondtak. Jelölője kiemelte, hogy Anna még senkit nem küldött el azzal, hogy nem tud neki segíteni. A doktornő számos betegséggel hozzáforduló gyermeket lát el: vannak depressziós, evési zavarokkal küzdő páciensei, de olyan gyermekeket is kezel, aki családon belüli erőszak miatt kerültek be az intézménybe.

Dr. Kelen Kata nem is emlékszik, hogy mióta szeretett volna gyermekorvos lenni, egyszerűen nem is tud mást hivatást elképzelni. Jelölője egy édesanya, akinek fia két évvel ezelőtt vese transzplantáción esett át. Ez év májusában rossz eredményeket kaptak, elkezdett kilökődni Balázs új veséje. Itt jött be a képbe a mindig mosolygós doktornő, aki azalatt a másfél hét alatt, amit a fiú bent töltött a kórházban, folyton mellette volt. Ez az idő annyira nem múlt el nyomtalanul, hogy azóta Balázs sokkal jobban vigyáz magára, és már elhiszi, hogy ugyanolyan életet tud élni, mint kortársai. Kata és a fiú barátokká váltak, mivel Balázs szakács lett, a doktornő pedig imád főzni, így mindig van miről beszélniük.

Dr. Bartha Tünde 12 éve dolgozik szülész-nőgyógyászként Debrecenben. Jelölője egy olyan nő, aki 30 évesen méhnyakrákos lett. Gyógyulása után könyvet írt saját történetéről, és a doktornőt kérte fel ehhez szakemberként. "Olyan szépen beszélt hozzám, olyan mérhetetlen türelemmel és hozzáértéssel, akkor is azt éreztem, ilyen orvosok kellenek a nőknek. Nőként nagyon fontos volt akkor nekem a segítsége!" - írja doktornőre leadott ajánlásában Icó, aki azóta egy alapítvány is létrehozott a méhnyakrákos nőkért. Tünde azonnal jelezte, hogy szeretne tagja lenni a Mályvavirág Alapítványnak, mert orvosként, édesanyaként és nőként is segíteni akart, hogy még több nő életét mentsék meg. Számos programot dolgoztak ki együtt, a doktornő például a méhnyakrákos nők rehabilitációjának kidolgozásában vesz részt.

Dr. Seresné Dr. Pirkhoffer Katalin 22 éve dolgozik háziorvosként Lentiben, ahol nagy népszerűségnek örvend, azt mondják páciensei, hogy nemcsak orvosuk, hanem barátjuk is egyben. A doktornő munkája során nagyon fontosnak tartja a példamutatást, legyen szó az egészséges életmódról vagy az emberi kapcsolatokról. Jelölője egy olyan fiatal nő, akinek élete legnehezebb időszakában volt támasza: 17 évesen, édesanyja halála egyedül maradt négy testvérével, és küzdött azért, hogy Ő lehessen a gyámjuk. A doktornő mellette állt minden téren, és az évek során egy család lettek, hiszen Linda a doktornő fiához ment feleségül. Katalin nagy szeretettel fogadta a gyerekeket, mint mondja, az első perctől kezdve csodálatos ajándékként tekint rájuk.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +6 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban szombaton délelőtt tovább csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag